A Bél Mátyás Egyetem megerősítette, hogy Danko kisdoktorija plágium

Andrej Danko
Pozsony |

A besztercebányai Bél Mátyás Egyetem akadémiai szenátusának bizottsága, amelyet az egyetemen készült kisdoktori munkák plágiumgyanújának átvizsgálására hoztak létre, pénteken a szenátus ülésén nyilvánosságra hozta az elkészült szakvéleményt.

A bizottság megállapította, hogy a médiában is megjelent két kisdoktori munka „tartalmaz olyan részeket, amelyeket a forráshoz képest átalakítottak, a munkák nagy része azonban nagymértékű egyezést mutat a forrásokkal, néhány helyen az eredeti források tagolása, a fejezetek és alfejezetek is egyeznek". A nyilatkozatot Vladimír Janiš, a bizottság elnöke olvasta fel.

A nyilatkozat továbbá kimondja, hogy „a két kisdoktori munka a forrásokat nem csupán rövid idézetként használja, emellett a munkákban található idézetek és parafrázisok is helytelenek. A források felhasználása mindkét kisdoktori munka esetében túllépi az idézéshez szükséges mértéket – mindkét szerző egész bekezdéseket, illetve fejezeteket vesz át a forrásokból, anélkül, hogy megfelelően idéznék őket vagy parafrázisként használnák azokat".

A bizottság a megbízatása értelmében az 1999 és 2010 között a Bél Mátyás Egyetemen készült kisdoktori munkákkal és eljárásokkal foglalkozott, különös tekintettel a médiában is megjelent esetekre.

„A kiválasztott minta elemzése alapján elmondhatjuk, hogy a Bél Mátyás Egyetem Jogi Karán több olyan hiányosságot találtunk, amelyek az akadémiai szabályzat megszegésének minősülnek" – tette hozzá Janiš.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?