Két részre osztották a Kuciak-gyilkossággal foglalkozó nyomozócsapatot

Pozsony |

Két részre osztották a Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának ügyével foglalkozó nyomozócsapatot. Erről Milan Lučanský rendőrfőkapitány tájékoztatott csütörtökön. A csapat egyik része kizárólag a gyilkosság ügyében fog nyomozni, a másik pedig azokkal a gazdasági jellegű és korrupciós bűncselekményekkel fog foglalkozni, amelyekről Kuciak írt.

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság nem adott bővebb tájékoztatást a TASR hírügynökségnek a nyomozócsapat felosztásával kapcsolatban. „Mindent, amit el lehetett mondani, a rendőrfőkapitány elmondott a szerdai (1. 9.) sajtótájékoztatón” – áll a rendőr-főkapitányság közleményében.

Lučanský a Pravda TV adásában korábban elmondta, hogy a csapat felosztásával elejét akarja venni az információk kiszivárogtatásának. Hozzátette: a gyilkossággal mostantól egy szűk, speciális csoport fog foglalkozni, akik szerinte nem fognak szivárogtatni.

A rendőrfőnök figyelmeztetett: az információk kiszivárogtatása hatással van a nyomozás minőségére és gyorsaságára, valamint azt is eldöntheti, hogy sikerül-e kivizsgálni az ügyet, vagy sem. „Bízom benne, hogy eljön annak is az ideje, amikor megtudjuk, honnan szivárogtattak vagy szivárogtatnak jelenleg is” – fűzte hozzá.

Ján Kuciak oknyomozó újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát 2018. február 21-én lőtték le nagymácsédi (Veľká Mača) otthonukban egy 9 mm kaliberű pisztollyal. A négy gyanúsítottat szándékos emberölés különösen súlyos bűncselekménye miatt életfogytiglani börtönbüntetés fenyegeti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?