Orbán szerint a liberálisok a szabadság ellenségei

Orbán Viktor
Budapest |

Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek ma valódi újságírói kérdésekre is válaszolnia kellett. Az eseményen a szomszédos országokkal, így a Szlovákiával való jó viszony, de Soros György is szóba került.

A Fidesz vezetője 2010 óta jobbára csak a magyar kormányhoz közeli médiumoknak adott interjút. A mai kormányinfót azonban személyesen ő tartotta. Itt kérdezhették őt a nem kormánypárti és a külföldi médiumok riporterei is.

A több órás, maratoni sajtótájékoztatón rengeteg témáról kérdezték a magyar kormányfőt, aki elmondta, szerinte vége a bal-jobb ellentétnek a politikai pártok között Európában. Mostanra a bevándorlást ellenzők és a bevándorlást támogatók ellentéte lett a legfontosabb, és szerinte a bevándorlás újraértelmezi a kereszténységhez való viszonyunkat is. „Mostanra két civilizáció lett, amelyben az egyik oldalon egy vegyes keresztény-muszlim civilizáció áll." Orbán szerint minden liberális demokrácia bevándorláspárti. Orbán szerint: "Oda jutottunk, hogy a liberálisok a szabadság legnagyobb ellenségei."

Az AFP tudósítója arra kérdez rá, figyelmen kívül hagyja-e Orbán az ellenzéki tüntetések témáit, annak ugyanis nem a bevándorlás, hanem a túlóratörvény, a közigazagtási bírósági rendszer és a közmédia állapota a témája. A magyar miniszterelnök erre azt válaszolta, hogy a migráció lesz Magyarország és a kontinens "sorskérdése".

A túlóratörvénynek Orbán szerint nincs köze a munkaerő-hiányhoz: sok kis és középvállalkozás szenved attól, hogy kiskapukat kell keresnie, ha túlórában akarja foglalkoztatni az embereket.  "Ez az intézkedés a szabadságot adja meg az embereknek."- mondta a magyar kormányfő.

 

A 444.hu arról kérdezte Orbánt, hogy milyen szerepe volt a veje, Tiborcz István, vagy Mészáros Lőrinc milliárdossá válásában. Orbán röviden reagál: "A miniszterelnöknek nem szabad foglalkoznia üzleti kérdésekkel." - majd azzal folytatta, hogy szerinte Magyarországon baloldali, liberális médiatöbbség van.

A 444.hu Varju László DK-s képviselő köztévé székházában történt esetéről is kérdezte a magyar miniszterelnököt. Orbán szerint nincs jogi felhatalmazása egy képviselőnek, hogy beolvastasson bármit a köztévében.

Persze a magyar kormányhoz közeli sajtótermékek munkatársai is kérdeztek. Így például a 888.hu arra volt kíváncsi, hogy áll a Soros György magyar származású milliárdos ellen vívott harc. A sajtótájékoztatóról azonban kizárták az ellenzéki Klubrádiót, a Magyar Hang magazint, az Azonnali és a Mérce hírportált, a Direkt36 oknyomozóit és a Jobbik közeli Alfahír nemzeti radikális portált is. (index.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?