Pánikgomb van a szabadulószobában

tűz szabadulószoba lengyelo

Öt tizenéves lány halt meg a múlt héten Lengyelországban, amikor tűz ütött ki egy úgynevezett szabadulószobában. Utánajártunk, hogy Szlovákiában milyenek a biztonsági előírások, hogyan lehet kimenekülni egy ilyen helyről.

 

Egy pozsonyi szabadulószoba üzemeltetője lapunknak név nélkül elmondta, a játékok megtervezése során ügyelnek arra, hogy ne legyenek gyúlékony anyagok a helyszínen, a játékosok nem használhatnak nyílt lángot és tilos a dohányzás. A játék résztvevői nem férhetnek hozzá 230 voltos hálózati feszültséghez, ha pedig valamilyen elektromos eszközt kell használniuk a játékhoz, az jellemzően 12 voltos, alacsony feszültségen működik.

„Így akár szét is szedhetnék az eszközt, nem történhet baj” – mondta lapunknak az üzemeltető. Emellett minden helyiségben van pánikgomb, megnyomásával azonnal leállítható a játék, és kijöhetnek a résztvevők. Emellett a szobákban tűzoltókészülék, füstjelző és elsősegélynyújtó csomag is van. A szabadulószoba üzembe helyezésekor pedig a közegészségügyi hatóságtól és a tűzoltóságtól kellett engedélyt kérniük. A résztvevőknek az aláírásukkal kell igazolniuk, hogy elfogadják a játék szabályait.

 

Egy másik szabadulószoba üzemeltetője lapunknak azt mondta, ügyelnek arra, hogy a játék során ne kelljen használni veszélyes tárgyakat. „Még olló sincs bent, és amikor gyufaszálak is a játék részét képezték, a gyufafejeket előre elégettük.” Az üzemeltető hozzátette, az ő szabadulószobáikban az ablakokat ki lehet nyitni. Megkeresésünkre a tűzoltóság azt nyilatkozta, azokat a szabályokat kell betartani, amelyek a nyilvános épületekre vonatkoznak, de hamarosan közzéteszik a szabadulószobákra vonatkozó tűzvédelmi követelményeket. Az ilyen létesítmények számáról nincs pontos lista, becslések szerint körülbelül 200 működhet az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?