Athénba látogat Angela Merkel

Athén |

Kétnapos hivatalos látogatást kezd Angela Merkel német kancellár  ma Athénban.

 

Angela Merkel legutóbb 2014 áprilisában járt a görög fővárosban. Azóta sikerült előmozdítani két ügyet, amelyekben a pályafutása utolsó szakaszában tartó német kormányfő hangsúlyosan elkötelezte magát, az eredmények így külpolitikai munkásságának sikerei közé tartoznak.    

Azonban a mostani  látogatás nemigen ad alkalmat a kancellárnak és vendéglátójának, a parlamenti választásra készülő Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnöknek arra, hogy gratuláljanak egymásnak a jól végzett munkához, mert mindkét ügyben kedvezőtlen fordulatok fenyegetnek.

Az egyik ügy a görög államadósság-válság rendezése az euróövezeten belül, az úgynevezett Grexit - a görög euróövezeti tagság megszüntetése - nélkül, a másik pedig a Macedónia elnevezéséről csaknem három évtizede tartó görög-macedón vita lezárása.

Az adósságválság kezeléséhez kapcsolódó újabb fájdalmas reformot, a nyugdíjrendszer átalakítását január 1-jével kellett volna megkezdeni, de ez elmaradt, és a legnagyobb kormánypárt, a radikális baloldali Sziriza a választói támogatottságának gyengülése miatt azt ígéri, hogy visszavon egyes megszorító intézkedéseket.

A macedón-görög névvita lezárási folyamata is veszélyben van, mert a választási győzelemre leginkább esélyes párt, a konzervatív Új Demokrácia elutasítja a Szkopjéval kötött megállapodást.

Angela Merkel a kancellári hivatal tájékoztatása szerint csütörtökön találkozik Alekszisz Ciprasszal, pénteken pedig felkeresi Prokopisz Pavlopulosz görög államfőt, valamint tárgyal az ellenzéki  Új Demokrácia elnökével, Küriakosz Mitszotakisszal, akinek pártja jóval a Sziriza előtt áll a közvélemény-kutatásokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?