Kiska Zalabai Gyula növénynemesítőt is kitüntette 

Zalabai Gyula
Pozsony |

Andrej Kiska köztársasági elnök a Pribina-kereszt első fokozatával tüntette ki Zalabai Gyula mezőgazdászt, aki Szlovákia gazdasági fejlődése érdekében végzett munkájával, illetve jelentős tudományos eredményeivel érdemelte ki az elismerést. A kitüntetést az államfő a Szlovák Filharmónia pozsonyi épületében adta át. 

Hogyan fogadta a kitüntetés hírét? 
 
A hír meglepett, ugyanis, elődöm, Dr. Bartalos Menyhért 1983-as kitüntetése óta növénynemesítő Szlovákiában nem kapott semmilyen hasonló elismerést. Úgy gondolom, hogy az azóta eltelt időszakban is nagyon sokan megérdemelték volna a kitüntetést. Így ez az elismerés nemcsak nekem szól, hanem minden elődömnek, minden volt és jelenlegi kollégámnak is. Sajnos a növénynemesítés és az agrárkutatás az állami intézmények figyelmét nagymértékben elkerüli. Emiatt versenyhátrányt is szenvednek a szlovákiai növénytermesztők. Ezután a kitüntetés után talán egy kicsit több figyelem fordul majd a kutatás, nemesítés és fejlesztés felé. 
 
Mit tart a legnagyobb eredményének? 
 
Nekünk, nemesítőknek az a feladatunk, hogy a kor kihívásainak megfelelő növényeket állítsunk elő a termesztők számára. A fajták ugyanis elévülnek, a termesztők igényei és a klíma is változik, ezért kell állandóan új fajtákat fejlesztenünk. Az így létrehozott növényfajtáknak például nagyobb a termőképessége és a betegségekkel szembeni ellenállása. A rendszerváltás óta azonban egy nagyon nehéz időszakon ment keresztül ez a szakma. Szlovákiában a növénynemesítő állomások legalább 80 százaléka megszűnt. Én sikernek könyvelem el, hogy mindezek ellenére mi folyamatosan bővíteni tudtuk a növénynemesítési programjainkat és állandóan növekedési pályán vagyunk. Az összes általunk nemesített növény valahol az én gyermekem is. Minden nemesített növényfaj esetében más-más kihívásnak kell megfelelni. Ha jól számolom, több mint 50 fajtának a nemesítésében vettem részt. A legfontosabbak ezek közül az őszi búzák. Nagy sikernek tartom azt is, hogy az én ösztönzésemre újítottuk fel a durumbúzának a nemesítését még 1983-ban, aminek a termesztése Szlovákiában aztán meg is honosodott. A búza és a rozs keresztezéséből létrehozott tritikálé, a tavaszi búza, de a tavaszi zab egy fajtája is a nemesítési sikereink közé tartozik. A mottónk: "Kenyérrel is él az ember". 
 
Pályakép 
Zalabai Gyula Ipolyságon született. A nyitrai mezőgazdasági főiskolán végzett 1983-ban, ahol 1995-ben PhD. fokozatot szerzett. Az egyetem elvégzése után a Felsővámos község határában lévő sósszigeti növénynemesítő állomáson kezdte meg pályáját, ahol a mai napig dolgozik, immáron igazgatóként. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?