GALÉRIA: Száz év képekben

száz év képekben
Pozsony |

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában január 31-ig tekinthető meg a 100 év képekben című időszaki kiállítás, amely régiónk százéves múltját idézi fel az élet minden területéről. 

A tavalyi történelmi nyolcasok közül Csehszlovákia 1918-as megalakulásának évfordulójára mutatja be a múzeum ezt a száz év eseményeit témák szerint fejezetekre osztó történelmi képeskönyvet. A történéseket dokumentáló fotókból kialakított panelokat az egyes témakörökhöz illeszkedő tárgyi emlékekkel és képzőművészeti alkotásokkal is kiegészítették a kiállítás alkotói.

Azóta, hogy 1918 és 1920 között megváltoztak régiónk államhatárai, csupán négy emberöltő telt el – olvasható a kiállítást ismertető panelen. Ha azonban azt nézzük – folytatódik a tájékoztatószöveg –, hogy mennyit változott a körülöttünk lévő világ (használati tárgyaink, szokásaink, életmódunk), mintha évszázadok teltek volna el. Az 1919 elején az első „cseh” katonák bevonulását a nádfedeles, vályogból tapasztott kunyhója elől szemlélő csallóközi parasztember és az okostelefonját nyomogató, mai kassai magyar egyetemista között azonban mégis szoros kapcsolat van: mindketten ugyanannak a közösségnek, a szlovákiai (felvidéki) magyarságnak a tagjai. Ez a közösség száz év alatt megélte a masaryki demokrácia kétarcúságát, a bécsi döntés örömkönnyeit, a világháború pusztítását, a deportálások embertelenségét, a sztálinizmus reménytelenségét, 1968 reményeit, a normalizáció szürkeségét és 1989 eufóriáját is, ám ma is hasonló kérdésekre és problémákra keresi a választ, mint egy évszázaddal ezelőtt. A kiállítás képei ennek a közösségnek és az általa lakott Dél-Szlovákiának a változását, átalakulását mutatják be. Nem a teljesség igényével, hanem csupán egy-egy mozzanatot felvillantva a múltból: hétköznapokat és ünnepi pillanatokat, örömteli perceket és fájó emlékeket, egy közösség életét.

Idézzünk a történelmi áttekintés témakörei, vagyis azok közül az események közül, amelyek erősen meghatározták e négy emberöltőnyi időt: a kitelepítés, a hontalanság évei; 1938, visszatért a magyar világ; a második világháború; 1968, a prágai tavasz; 1989–1993, a rendszerváltás évei. A hétköznapokat és az ünnepi pillanatokat, az örömteli perceket és a fájó emlékeket idézik az 1965-ös árvíz pusztítását láttató képek; a május elsejei felvonulásokról készült felvételek; a hazai magyar színjátszás, a sportélet és a különféle fesztiváljaink emlékezetességeit, jelentős személyiségeit megörökítő fotók. De a kiállítás kitér az egyházi élet, a cserkész- és pionírmozgalom, a háztáji munkák, az iskola- és a boltrendszer, a mezőgazdasági és egyéb munkák változásainak ismertetésére is.

További részei is vannak a kiállításnak: egy fejezet a (cseh)szlovákiai magyar nyelvű sajtó, egy másik pedig a magyar nyelvű könyvkiadás történetét tekinti át. 
A közönség filmarchívumi anyagot is láthat, továbbá digitális dokumentumok formájában is megtekintheti a történelmi eseményeket megörökítő felvételeket. 
A 100 év képekben című kiállítást – melynek létrehozásában közreműködött a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás – szeretnék eljuttatni Dél-Szlovákia városaiba i

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?