Az érdeklődőknek még pár napjuk van támogatásért folyamodni a Zöld Oktatási Alaphoz

Sólymos László

Jövő héten jár le az oktatási és nevelési tevékenységek támogatására irányuló kérelmek benyújtásának határideje. A Zöld Oktatási Alap 2. évfolyamában kormányzaton kívüli és non-profit szervezetek 5-10 ezer eurós támogatást igényelhetnek környezetvédelmi oktatásra, nevelésre irányuló projektumok megvalósítására.

„A Zöld Oktatási Alap összefogja a magán-, az állami és a non-profit szektort, és hozzájárul a környezeti nevelés színvonalának emeléséhez Szlovákiában Ezért arra kérem az érdeklődőket, akik még nem nyújtották be kérelmüket, legkésőbb január 15-ig tegyék ezt meg“ – mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Az aktuális felhívás célja támogatni a fenntartható fejlődés szempontjából fontos környezetvédelmi nevelést és tudatosságnövelő tevékenységeket. Támogatásra számíthatnak a gyerekek és fiatalok környezeti nevelésére valamint az élethosszig tartó oktatásra irányuló tervek, újdonságnak számít a pedagógiai dolgozók és koordinátorok képzésének és a kapacitásépítés finanszírozása.  

Témakörök:

Zöld és intelligens települések, átmenet a körforgásos gazdaságra

Egészséges és fenntartható épületek

Az éghajlatváltozás káros hatásainak megelőzése és enyhítése

A levegő minőségének javítása

Tiszta mobilitás

Víz a fenntartható fejlődésért

Polgári társulások, szervezetek, a jogi személyek érdekképviseletei, az alapítványok és a közérdekű környezetvédelmi szolgáltatásokat nyújtó nonprofit szervezetek igényelhetnek támogatást. Az alap 2. évfolyamának partnerei a Slovnaft, a CRH, a Slovalco, a Velux, a U.S.Steel, az EPH  Alapítvány és a Tajpej Képviseleti Iroda.

Bővebb információk a Zöld Oktatási Alap honlapján www.zelenyvzdelavacifond.sk találhatók. Kérdéseiket pedig a zvf@sazp.sk e-mail címre küldhetik az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?