Újabb hangfelvétel: Kočner lefizethette Trnkát

Marián Kočner
Pozsony |

A Kuciak-gyilkosságot követő nyomozás újabb gyanús ügyekre vetett fényt. A gyanú szerint Marian Kočner felvett egy beszélgetést, amely arról tanúskodik, hogyan korrumpálta Dobroslav Trnka korábbi főügyészt – mutat rá a Denník N.

A lap információi szerint a felvétel azt bizonyítja, hogy Kočner törvényellenesen befolyásolta az akkori főügyészt, Trnkát. A hanganyag ezen kívül arról is tanúskodik, hogy a hírhedt nagyvállalkozó parlamenti képviselőket is korrumpált, amikor Trnkát a törvényhozásban újra főügyésszé próbálták választani, illetve arról, hogy miként próbálták meg elérni a Glance House-ügy eltussolását, illetve Jozef Majský szabadon engedését. Majskýt ugyan azóta 9 év börtönre ítélték, de a bíróság döntése nem jogerős. A Kočner páncélszekrényében talált felvételeken az is hallható, ahogy a nagyvállalkozó a Gorilla-ügy hanganyagaival is üzletelni próbál. 
 
A felvételek már hetek óta a hatóságok birtokában vannak, de még sem a rendőrség, sem az ügyészség nem döntött a sorsukról. 
 
Roman Kvasnica, a meggyilkolt Martina Kušnírová édesanyjának, Zlaticának az ügyvédje a Denník N-nek elmondta, a nyomozóktól már kérte a hanganyag átiratát, de azt nem kapta meg. "A beszélgetésből azonban világossá vált, hogy Kočner korrupció által próbált meg szlovákiai büntetőügyeket befolyásolni" - mondta Kvasnica, miután beszélt a nyomozókkal. Az ügyvéd úgy tudja, a felvételek arról tanúskodnak, hogy egyes személyek Szlovákia alkotmányos rendjének szándékolt lebontásáról beszéltek. A napilap információi szerint a hanganyag azt is bizonyítja, hogy Kočner mikor és hol korrumpálta Trnkát. A felvételen a nagyvállalkozó lekezelően beszél a főügyésszel, mintha csak a beosztotta lenne. 
 
Trnka 2004 és 2011 között volt főügyész. A hivatali ideje lejártával újra bejelentkezett a posztért. A főügyészválasztás aztán az éppen hivatalban lévő Radičová-kormány egyik legnagyobb válságává alakult. A parlamentben többször próbáltak meg a jelöltek közül választani, miközben felmerült a gyanúja, hogy valaki lefizetett vagy megfenyegetett egyes kormánypárti képviselőket, hogy azok Trnkára szavazzanak. Mivel a voksolás titkos volt, csak annyi biztos, hogy Trnka a Radičová-kormány honatyáitól is kapott szavazatokat. Maga Radičová kijelentette, ha Trnkát megválasztják, lemond a kormányfői tisztségről. Trnkát végül egy szavazat híján nem választották újra főügyésszé. 
 
Trnka tagadja a vádakat. Denník N emlékeztet néhány gyanús esetre, amikor mint főügyész megkérdőjelezhető módon döntött. Felidézték, hogy szerepe volt Majský szabadon engedésében, a Glance House nevű ingatlannak Kočner kezére játszásában, de a Gorilla-ügy kivizsgálását is megpróbálta leállítani. A Kušnírová család ügyvédje kijelentette, ügyfele nyilvánosságra fog hozni minden olyan információt, amely a gyilkossági ügy felderítése során a birtokukba kerül és jogellenes, korrupciós ügyekre deríthet fényt. "Csak arra leszünk majd tekintettel, hogy az információkkal ne lehetetlenítsük el a nyomozást" - mondta Kvasnica, és hozzátette, attól tart, az ügyet vizsgáló rendőrök a szlovákiai polgári társadalom támogatására szorulnak majd. A Denník N megkereste a Főügyészséget is, amely néhány napon belül ígért állásfoglalást az ügyben. 
 
(Denník N, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?