Kézi-fociban a nők vették át a vezetést Naszvadon

Naszvad
Naszvad |

Játékkal búcsúztatták az óévet a naszvadi-ímelyi női kézilabdacsapat tagjai, családtagjaik, szurkolóik és pártolóik. 

A Kézi-foci 2018 a nők sikerét hozta a férfiak elleni versengésben. „Ötödször zajlott hagyományos versenyünk, melyben focival kezdtünk. Itt a férfiak nyertek 1:0-ra, vagyis jól tartották magukat a lányok – sorolja a történéseket Miskovics György szervező. – Aztán a húszkilós medicinlabda mozgatása következett. A pálya közepéről kellett kézilabdával megcélozva átjuttatni az ellenfél területére. Érdekesen alakult a játék, a nők 7:5-ös győzelmével. Egyenlő állásnál kézilabdában kidomborodott a lányok tudása, 19:12-es sikerük után 2:1-re győztek az ötödik kiíráson, s az összetettben is átvették a vezetést. Egy évig náluk az előny.” 

Szórakozással ért véget az év végi találkozó, amelyen szóba került a női csapat elmúlt évi szereplése is. „Fő célunkat teljesítettük, a 2017/2018-as évad után is az I. ligában maradtunk. S bár tavasszal, majd ősszel is sok sérülés, betegség nehezítette helyzetünket, szerencsére volt miből feltölteni a csapatunkat, utánpótlásunk helytállt és tapasztaltabb játékosok is besegítettek, így most a kilencedik helyen telelhetünk” – tette hozzá Miskovics György, aki a női csapat edzője. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?