A hűtlen

ll

„Kalandra fel!” – sóhajtja fájdalmasan Connie Summer (Diane Lane) A hűtlen című 2002-es amerikai romantikus krimi zárójelenetében: előttünk egy megtört házaspár, akik egy piros jelzőlámpánál vesztegelnek az éjszaka közepén, és könnybe lábadt szemekkel tervezgetik közös mexikói jövőjüket, ahol a férj (Richard Gere) minden este szerenádot ad majd szeretett feleségének. Hiába vált azonban többször is zöldre a lámpa, mintha ott ragadtak volna, az utolsó nagytotálból látszik csak, hogy a rendőrség épülete előtt állnak. Így teljes mértékben ránk, nézőkre bízva, hogyan fejezzük be a Summer házaspár nyomasztó történetét. De hogyan is jut el ez a mintaházaspár ilyen végkifejlethez?

Connie és Ed Summer az a bizonyos tipikus amerikai szuperházaspár, akiknek mindenük megvan: kényelmes, szép házuk az idilli kertvárosban, egy kevésbé szép, de annál értelmesebb kisfiuk, a férj sikeres ügyvédi irodája biztosítja az anyagi jólétüket, míg az elmúlt tizenegy év élményei, utazásai az otthon szeretetteljes légkörét. Mégis egyfajta frusztrációt kelt bennünk a cukormázas kezdő jelenet, ahogy a jó feleség útnak indítja gyapjúkardigános mintaférjét és fiát, majd bevásárlókörútra megy. Vagy lehet, hogy csak a zseniálisan megválasztott betétdalok, aláfestések érik el ezt a hangulatot? Végig kellemetlen érzéseket keltenek a nézőben, szinte sugalmazva, hogy minden filmkocka egyetlen tragikus pont felé halad előre.

Szinte banális és közhelyes, ahogy a jóravaló kertvárosi feleség és a fiatal, sármos francia diák (Oliver Martinez) szó szerint egymásba botlik a szeles utcán. És ezután következik mindaz, amit már kívülről fújunk: Connie természetesen elfogadja az invitálást, és máris fent találja magát az ifjú könyvkereskedő, Paul lakásában. Már-már tragikomikus, amikor a történet kibontakozása után eszünkbe jutnak a kedves egyetemista csalogató (és szinte önbeteljesítő) szavai: „Nem csapom agyon, ígérem!”. És Connie felmegy, újra és újra, felszínre tör a jól konzervált érzékisége, és viszonyba bonyolódik. De hogy mégis mi a fő oka, az indítéka, mi volt az a bizonyos pont, ami „beindította” a nőt? Csak találgatni tudok, hiszen látszólag nemcsak tökéletes, hanem boldog is az élete. Minden bizonnyal azonban ennél sokkal mélyebbre, lelke legbenső bugyraiba vezet az út a válaszért. Ahogy azonban intenzívebben felfedezném személyiségét, megakadok, és a látottak-hallottak alapján nem is jutok messzebbre. Csak találgathatok, hogy a nyugalmas, hosszú és békés házassága valójában ellaposodott, és talán rég eltemetett, érzékiségtől vibráló énjét hívta újra életre a selypítő francia. Mindenesetre a kellő lélektani elemzés, amely megadná az okot, és igazolná tettét, elmarad.

A kissé lükének beállított, ósdi, szinte már „nagypapás” férj jelentéktelennek tűnő alakja a film második felében lép előre, ekkor rajzolódik ki valamennyivel árnyaltabban a lelkisége. Nemhiába zseniális színész Richard Gere, a fájdalom és a kétségbeesés, amikor megbizonyosodik felesége hűtlenségéről, az egyik legerősebb érzelem, amely áthatja a filmet, és amely végzetes lépésre sarkallja. Ezen a ponton azonban érdemes megállnunk, mert amikor becsönget az ifjú titánhoz, hogy megismerje felesége titkos életének fontos szereplőjét, egy összetört, gyenge, könnyeivel küszködő, gyámoltalan férjet látunk. Hogyan vesz mégis néhány perc alatt 180 fokos fordulatot a történet? Hogyan torkollik tragédiába a váratlan látogatás? Egyáltalán, előre megfontolt szándékkal tette, amit tett? Én kétlem, legalábbis annak alapján, ahogy megismerjük a figurát. De akkor mégis miért, ráadásul ügyvédként, törvénytisztelő polgárként jól ismerve tette írott és íratlan következményeit?

Ami mégis példaértékű, az a férj és feleség egymásba kapaszkodása a bajban. Szinte bűntársakká, cinkostársakká válnak abban az elviselhetetlen lelki nyomorban, amelyet Paul halála ró rájuk. Egy tragédia, egy ember élete kellett ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz. Nem fordulnak el egymástól, nem gyilkosként vagy házasságtörőként tekintenek a másikra, hanem újra férjként és feleségként. De mielőtt szentimentális örömmel telnénk meg, emlékezzünk, mindez egy harmadik, valójában ártatlan ember életébe került. És ez végtelenül szomorú, mert két ember boldogsága nem épülhet egy harmadiknak a halálára. Hogy feladja-e végül magát a házaspár, és mi lesz a kisfiukkal, mindez már a közönség képzeletére van bízva. Az enyémben beismerik bűnüket, és vállalják a büntetésüket. És az Önökében?

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?