Vámos Miklós kifakadt a Facebookon

fdfd
Budapest |

Mára virradóra valaki Dávid-csillagot rajzolt Vámos Miklós és Koncz Zsuzsa közös plakátjára Budapesten. Az író azt kérte olvasóitól, minél többen osszák meg a felvételt, „hadd lássák sokan, mi folyik itt.”   

„Na, emberek. Ezt kapjuk ma, amiért plakátra kerültünk. Koncz, a pélyi parasztcsalád sarja, és én, a félig szláv (anyám neve Ribárszky). De azért az atyai ág zsidó volt, míg egészen kiirtották őket. Az ő nevükben juszt is zsidó leszek, és tiltakozom. Ámbár sejtem, a tettesek nem tudják, mit cselekszenek. Uszítóikra (előretoltak, sorosozók, új kultúrát tetemteni óhajtók) szórom a lehető legsúlyosabb átkokat. S üzenem: ez itt az én hazám is, takarodjanak el ők. S ha van képük, csak uszítsanak és zsidózzanak tovább, 2019-ben is. Aztán egyék meg, amit főztek. Erre nincs bocsánat”- írja a Facebookon Vámos Miklós író.
Az ismeretlen utcai művész által mára virradóra kidekorált plakáton a népszerű író nemrég megjelent könyvét reklámozza a Libri (Legközelebb majd sikerül, Athenaeum Kiadó) Koncz Zsuzsa és Zöldi Gerely kötetével együtt, amely a legendás magyar énekesnő hosszú pályafutását foglalja össze, és a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg a múlt év végén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?