Nőknél, bár inkább a férfiak szoktak eszünkbe jutni.
„A harmadik felbukkanása a párkapcsolatban ahhoz hasonlítható, mint amikor az ember egy üres borospohárral a kezében összetalálkozik valakivel, akinek a kezében egy üveg bor van.” (Mira Kirschenbaum)
Ha ezeket a szavakat végiggondoljuk, a válasz a miértekre elsősorban tényleg az lehet: igen, ha valakinek az alakja (ténylegesen vagy a fantáziában) megjelenik, akkor valami hiányzik a kapcsolatból, a vonzás, az izgalom, a lángolás. Az olyan házasságokban, ahol észrevétlen telnek az évek, a felek megszokják az életritmust, egymást, a szokásaikat, a gesztusrendszerüket, tehát közösen kialakítanak egy nyugalmas és biztonságos kikötőt. Azonban gyakori, hogy ebben az érzelmi térben valami mégis kezd hiányozni. Valami olyasmi vész el, amit táplálni kell, és ez a férfi-nő kapcsolat. Akiknek gyermekük/-eik lesz/-nek, olykor észrevétlenül definiálják át egymást anyává és apává. A hajdani srác úgy néz a szerelmére, mint gyermekei anyjára, és fordítva. Alapvetően ezzel nem is volna baj, természetes a folyamat, de ettől még a kapcsolatnak azt a részét is meg kell őrizni, amely a „gyerek előtti” időkben volt. Hogy úgy tekintsenek egymásra, mint férfi-nő. A megszokás és a rutin általában észrevétlenül terebélyesedik el. A mindennapok mókuskerekében aztán nem meglepő, hogy érkezik valaki, egy férfi. Mindegy, hogy a valóságban ő kicsoda, és mit csinál, mert érzelmileg van rá szükség, akár egy sebtapaszra. Ami ilyenkor történik, az valójában érzelmi szükségletkielégítés. A hiányoktól szenvedő nő megtalálja a lehetőséget, amelyben fantáziálni lehet valakiről. A tényleges férfi valójában egy érzelmi felületté válik, melyen az izgalmas és sodró lendületű belső képek megjelenhetnek. Olyan ez, mint egy titkos drog, amelyet bármikor lehet használni, ha az élet elviselhetetlennek látszik, vagy tikkasztóan ugyanolyannak. Ez az érzelmi munka tudattalan. Soha nem az történik, hogy egy nő gonoszul kitalálja egyszer mosogatás közben, hogy most aztán elege van, és keres valakit, akiről majd jól álmodozhat. A történet egyszer csak kialakul, és a belső képek elkezdenek működni. Gondolkodhatunk azon, hogy tényleges szerelem-e ez, avagy sem, de ha jól megvizsgáljuk a helyzetet, egy nő ilyenkor nem arra a másik férfira talál rá, hanem újra önmagára. Arra a nőre, aki beleborzong egy-egy izgalmas szituációba, aki csinos és vonzó szeretne lenni, aki hódít, és aki másoknak is kell. A férfikép tehát egy „kellék”, nem a szó rossz értelmében, hanem az érzelmi szükségletek tárában. Hiszen a valóságban sokszor tényleg nem történik semmi, ártatlan szemvillanások csak, vagy azok sem, mert az egész a fantáziában megy végbe.
Ha az élet egyébként kielégítő, vagy jól működik, akkor az ilyen tudattalan érzelmi folyamatok szintén megjelennek, de az álmodozás alanya a férj vagy társ, aki még nem egy szürke fotó megsárgult szélekkel, hanem érdekes és motiváló szereplő.
Ha a megcsalás ténylegesen létrejön
A világon nők százezrei minden tudatos szándék nélkül csúsznak bele egy-egy ellenállhatatlan helyzetbe. De sokan vannak, akiket már a harag és az indulat is vezérel, s ez határozottságot és keménységet is ad a kezdeményezésnek.
Elég sokszor kiderül, hogy manapság az igazán merész nők számára egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy viharos gyorsasággal adják oda magukat valakinek. Számos olyan női magazincikk és tanácsadói recept olvasható, melyben a női agresszió és határozottság a leginkább ajánlott viselkedési forma. Ebben a felállásban a nő nem „odaadja magát”, hanem elveszi, amit szeretne, vagy amiről úgy gondolja, hiányzik neki. Az első variáció olyan érzelmeket feltételez, amelyekben az odaadás pozitív fantáziákkal társul, esetleg olyan vágyakkal, melyekhez remények is társulnak. Annak ellenére, hogy az élet nem mindig olyan, mint az Egyéjszakás kaland című film, amelyben Wesley Snipest a véletlen összehozza Nastassja Kinskivel, sokan elcsábulnak egy romantikusnak érzett pillanatban.
Ettől különbözik az a helyzet, amikor egy nő – kissé férfias szerepben – úgy dönt, hogy akkor most ő is „használja a helyzetet”. Ilyenkor jól láthatóak a negatív indulatok a felszín alatt, és érthetjük, mi van a mögött az agresszió mögött, amellyel kontrollálja a helyzetet, miért akkora a harag benne a férfiakkal szemben, vagy miért fél annyira tőlük. Alapvetően, noha a világ már nagyot változott, a szexualitást vezérlő tudattalan érzelmek, vágyak, fantáziák nem íródtak felül. A szexualitás különösen az a terület, ahol a belső képeknek nagy szerepük van. A fantázia a tudattalan terméke, tehát abból az anyagból táplálkozik, melyet valakinek a vágyai kitermelnek. Az, hogy mivel tudunk azonosulni, mit tartunk vonzónak vagy érdekesnek, milyen helyzetekbe megyünk bele, és melyekbe nem, mind ezzel a belső tudattalan tartalommal függ össze. Ez a kapcsolat a legmélyebb pszichés képek és a külső valóság között. Ha valakinek visszatérő képei vannak, „szokásos fantáziafilmje”, az bizonyosan olyan elemekből áll, melyek állandóan jelen vannak a vágyfantáziában. Az a nő, aki úgy dönt, most „elveszi”, „megszerzi”, ami neki is jár, vélhetőleg nagyon haragszik, és elég megbántott ahhoz, hogy átvegye a kezdeményező szerepet.
Ez azonban nem garancia a jó érzésekre, sőt. A tudattalan negatív érzelmekkel vállalt megcsalások általában nem hozzák azt az élményt, amely utólag jóleső képekkel és gondolatokkal jellemezhető. Inkább valamiféle ürességérzés vagy kiábrándultság jelenhet meg, melyben a harag nem oldódik teljesen, viszont a női identitás sérülékenyebbé válik.
Jó dolog a határozottság, de egy párkapcsolatból egy nő még a XXI. században sem tudja megtenni, hogy garantáltan sérülések nélkül kerüljön ki abból a helyzetből, amelyet ő maga teremtett.
Harag a férfiakkal szemben
Sokszor a női megcsalások hátterében olyan kötődési problémák állnak, melyek mélyén ott találjuk a férfiakkal szembeni tudattalan haragot és bizalmatlanságot. Minden személyiség vágyik olyan biztonságos kötődésre, amelyben átélheti a bizalmat, a nyugalmat, hogy a másik nem fogja bántani. A szeretet utáni vágy legfőképpen csecsemőkori érzelmi kötődések mentén formálódik felnőttkorban. Ha annak idején a szeretett személy (az anya) elérhető volt érzelmileg, akkor védelmet nyújtott egyszersmind a tehetetlenség és jelentéktelenség tudattalan érzésével szemben. Ez ad alapot ahhoz, hogy az ember elinduljon felfedezni a világot, és adaptív válaszokat tudjon adni a környezeti hatásokra. A korai érzelmi kapcsolat jó esetben tehát köteléket teremt, mely a felnőttkori társas kapcsolatok megteremtésében és fenntartásában is segít. Azonban ha valakinek korai életéveiben az anya hullámzó érzelmekkel vagy érzelmi elérhetetlenséggel volt jellemezhető, az nem a biztonságot, hanem a szeparáció kínzó élményét kapja, s ez a későbbiekben oda vezet, hogy az illetőnek folyamatosan ellenőriznie kell a környezetét. Ez lesz az a tudattalan szeretetreméltósági törekvés, mely évtizedeken keresztül lehet valakinek olyan tulajdonsága, melyről nem is feltétlenül tud. Aztán olyan érzelmi stratégiává formálódik, melyben állandóan szorongó, ragaszkodó megkapaszkodás lesz a jellemző a társas kapcsolatokban is. Az ilyen karakterű nők gyakrabban élnek át olyan tudattalan haragot, melyben a „nem szeretés” átélése lesz az indíték a megcsalásra. Egy párkapcsolatnak a bizalom és kötődés a valódi alapja.
Bármelyik fél legyen is az, amelyik ezt a köteléket megbontja, a miértekre a közös felelősség megtalálása lesz a válasz.
Általában könnyen voksolunk a megcsalt félre, de tudnunk kell, hogy a párkapcsolati tér hőfoka csökkenésének okát az 50-50 százalékos felelősség jegyében kell keresni.
Minden esetben ott lesz a válasz arra, miért történhetett meg az, ami történt. És hogyan lehet restaurálni a kapcsolatot.
Tari Annamária pszichoanalitikus
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.