Szilveszteri irkafirka

sh

Tavaly elhatároztam (mint oly sokan), hogy egészséges életmódot fogok folytatni. Nem hiszik? Pedig már látszik is rajtam. Már az első kakasszóra ébredek, s ehhez jó tudni, hogy néha hajnali négykor kukorékol az egyik kakasunk. A másik, a Rudi válaszol is rá, aztán rákezdenek a szomszéd Pista kakasai is. Így aztán nem nagyon lehet tovább aludni, mert ráadásul a kutyáknak ez nem tetszik, úgyhogy ők is elkezdenek csaholni. Úgy 8 óra felé, ha éppen nem utazom valahová, frissen kiugrom az ágyból. Reggeli torna a folyosón, majd a szőnyegen. Törzshajlítás előre, hátra, karkörzés, hasra vágódás, fekvőtámasz stb. A végén fejre állás. Ezt szeretem a legjobban, a vér ugyanis a fejbe tódul, s attól még frissebb leszek. Utána felhajtok egy kupica szilvát vagy barackot. Hm… Ne hümmögjenek, no. A kupica házi jótékony hatással van a vérkeringésre. Utána egy szimpla kávé, majd még két duplával leöblítem, és megvan a reggeli. Megnézem a sajtót (nem a sajtot!), mit hordanak megint össze, borotválkozom, majd felöltözöm. Nagyjából jól vagyok, és egy kis séta az udvaron. Bemegyek, előkészítem a tízóraira valót, abált szalonnát. De nem üresen ám. Jó erős hagymával és egy kis füstölt házi kolbásszal. Ezeknek aztán így együtt pompás az ízük, majd lenyomatom két pohár borocskával. A délelőtt így úgy elmegy, néha betévedek a postára, majd a közeli presszóba is. Ha ott vannak a haverok, még lecsúszik két feles, közben elszívok 3-4 cigarettát, de nem ám akármilyet. De nem árulom el. (Ez nem a reklám helye!) A biliárdasztal is ott van a közelben. Felkínálja magát. Fölveszem a dákót, a golyómat odaillesztem a bot elé, és irány a luk. Néha beletalálok, néha nem. Többet kéne gyakorolni, mondják a többiek. Jó... jó, de kinek van rá ideje. A nejem délben vár már a jó ebéddel. Néha csirkepaprikás, néha disznótoros káposzta, sült hús, rántott sajt a menü, de akármi is, olyan nincs, hogy ne egyem meg. Hozzá egy kis édesség (ez nélkülözhetetlen), gyümölcs és egy jó kávé. Aztán az aktív pihenés következik. Amikor a szundinak vége, megint egy kicsit rendbe szedem magam. Valami házi munkát csak találok? Bekapcsolom a tévét. Keresem a jobbnál jobb csatornákat, de mindenhol csak a sorozatok és a főzőcskék váltják egymást. Sehol egy foci (majd este). Minden csatorna a konyhaséfekről szól. Még a Marcsit azért megnézem, még ő az, aki megérne egy misét, együtt főzni vele egy jó kis birkapörköltet. A délután lassan elmegy, felkészülök a futásra. Előtte egy deci vörösbor a vérkeringésre, doppingnak egy presszó, majd irány a focipálya vagy a Garam-híd és vissza. Úgy 4-5 km után már jól érzi magát az ember. Nézem az izmaimat. Ezekkel emelgetem a nehéz teli poharakat, mert én sportember vagyok ám! A futásoktól teljesen kiéhezem, és majd szomjan halok. Már vár a vacsora, rántotta 4-5 tojásból, paprikával, paradicsommal. Erre még fél liter vörösbor rámegy, teljesen jól vagyok. A tévé előtt elmajszolok egy tábla étcsokit, beveszek egy altatót, hogy majd tudjak elaludni. Az éjjeliszekrényre készítek még egy kis nassolnivalót (zsíros kenyér, alma és egy üveg Aranyfácán), ha netán az éjjel fölébrednék. Az egészséges életmódnak tehát ilyen (meg még sokféle) titkai vannak, úgyhogy nem is nézek ki olyannak, mint amilyen vagyok.

Ondró Ernő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?