Négy nap alatt négy halálos baleset

baleset
Nagyszombat |

Tragikusan kezdődött az év a Nagyszombat megyei utakon, 2019 első napjaiban már négyen haltak meg közúti balesetben. A rendőrség és a vezetéstechnikai tanácsadó is fokozott óvatosságra inti a sofőröket.

 

„Négy nap alatt négy halálos közlekedési baleset történt az utakon. Az első kettő újév napján” – tájékoztatta lapunkat Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az év első napján két tragikus baleset is történt a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásban.  Január 1-jén hajnali fél négykor elgázoltak egy gyalogost Galánta és Diószeg között. A 22 éves pusztafödémesi férfi fényvisszaverő jelzések nélkül haladt az út szélén, az ütközés után súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Hajnali ötkor egy Bacsfa és Csallóköznádasd között történt balesethez riasztották a rendőröket, ahol egy autó fának ütközött, az 52 éves sofőr nem élte túl a balesetet. Reggel hétkor Balonyban halálra gázoltak el egy 20 éves férfit, aki sötét ruhában gyalogolt az út közepén.  Január 3-án és 4-én is tragikus baleset történt, amelyben két fiatal sofőréletét vesztette. A galgóci járásbeli Madunice mellett egy 24 éves, a nagyszombati járásbeli Cífer határában egy 18 éves férfi szenvedett tragikus balesetet. A szóvivőtől megtudtuk, hogy a 18 éves fiú jogosítvány nélkül ült a volán mögé, és egy kanyarban megcsúszva betonfalnak ütközött. A rendőrség fokozott óvatosságra szólítja fel az autóvezetőket,a gyalogosokat pedig figyelmeztetik, hogy viseljenek fényvisszaverő jelzéseket, és – főleg a fiatal – sofőröket arra kérik, az útviszonyoknak megfelelően vezessenek.

 

Major József vezetéstechnikai tanácsadó rámutatott, az autó megfelelő műszaki állapota is fontos. „A téli gumik profilmélységének legalább 3 milliméteresnek kell lennie, de ez már nem biztonságos, ezért jobb, ha gumiabroncs profilmélysége nem kisebb 4-5 milliméternél. Az is fontos, hogy milyen régi az abroncs, ugyanis 4 év után már romlik a gumi minősége” – magyarázta a szakember. Hozzátette, hogy az autóvezetőknek azt is tudatosítaniuk kell, hogy télen nedvesek lehetnek az utak, és alkalmazkodni kell az időjárási viszonyokhoz. „Nem mindenki vezet óvatosan, ezért vezetés közben mások esetleges hibáit is korrigálnunk kell” – tette hozzá Major József.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?