Az ünnepek közt törtek be a bátorkeszi katolikus templomba

betörő
Bátorkeszi |

Ismeretlen tettesek betörtek a helyi katolikus templomba karácsony és újév között. A tolvajok két ajtót betörve jutottak be a templomba, ahonnan elvitték a hangosító berendezést, az erősítőket, a keverőpultot és kitépték a falból mind a négy perselyt, amelybe az adományokat gyűjtötték. Ezenkívül feltörték az oltár hátsó borítását, de ott semmilyen pénzzé tehető értéket nem találtak.

 

Csomor Gyula plébános pontosan nem tudta megmondani, mekkora kár keletkezett, mivel a perselyeket az ünnepek alatt nem ürítették, vagyis nem lehet tudni, mennyi pénz volt bennük. Egy persely ára azonban 200 euró, vagyis ha pótolni szeretnék mind a négyet, az 800 euróba fog kerülni. Ezenkívül meg kell javítani a megsérült ajtókat is. A rendőrség lopás és rongálás ügyében indított nyomozást, a becsült kár meghaladja az 1800 eurót.

A katolikus plébániának a károk enyhítésében a helyi református gyülekezet is segítő kezet nyújtott. Január 6-án, vasárnap a Kor-Zár együttes és Korpás Éva adott újévi jótékonysági koncertet a református templomban, amelynek bevételét a katolikus templom javára ajánlotta fel a gyülekezet. „Krisztusban egyek vagyunk, ezért is méltó, hogy osztozzunk egymás örömében, de bánatában is – mondta lapunknak Czinke Zsolt bátorkeszi lelkipásztor. – Községünkben jó a viszony a két felekezet között, sok a vegyes házasság, és úgy gondoltuk, méltó, hogy ilyen módon is kifejezzünk együttérzésünket.” Czinke Zsolt elárulta, az adományt a január 20 és 27. közt zajló Ökumenikus Imahét alkalmából tartandó közös istentiszteleten adják át a katolikus plébániának; azt egyelőre nem tudta megmondani, mekkora összeg gyűlt össze a koncert során. (joj, vkm)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?