Jelentősen nőttek az élelmiszerárak az euró bevezetése óta

bevásárlás
Pozsony |

Az euró bevezetésének tíz éve alatt átlagban 16,6 százalékkal nőtt az élelmiszer és az üdítőitalok ára Szlovákiában.

A zöldség több mint 50 százalékkal, a gyümölcs 40 százalékkal lett drágább, a hal, a tenger gyümölcsei, a kakaó, a kávé vagy a tea pedig a harmadával drágult. 17 százalékkal nőtt a kenyér, a pékáru és az édességek ára. A TASR-t Eva Sadovská, a Szlovákiai Gazdák Szövetkezetének elemzője tájékoztatta.

Az átlagos emelkedés alatt maradt a tej, a sajt és a vaj ára (15 százalék), az olajok és a zsír ára (12 százalék), valamint a hús ára (7,6 százalék).

Az üdítőitalokért, mint az ásványvíz, szóda, édesített italok és gyümölcslevek, 7 százalékkal fizetünk többet az euró bevezetése óta.

Az árak az elmúlt években nem egyenletesen növekedtek. Az elemző szerint az euró bevezetése után 3,8 százalékos csökkenést tapasztaltak, majd következett egy négyéves időszak, amikor növekedtek az árak, 2014-től 2016-ig aztán ismét csökkentek. 2017-től azonban az árakat befolyásolta a tej- és tojáshiány, ez utóbbi főleg a fipronil-botrány miatt. Ez 2017-ben négy, 2018-ban pedig 4,2 százalékos áremelkedésben nyilvánult meg.

Az euró bevezetése óta a termékek és a szolgáltatások ára 14,8 százalékkal nőtt, másrészt viszont a fizetések is emelkedtek 40 százalékkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?