Téma a VASÁRNAPBAN: Mi vár ránk 2019-ben?

v

Emelkedik a nyugdíj és az oktatási dolgozók bére, de a villanyáram és a gáz ára is. Drágább lesz a kenyér, de talán kaphatunk üdülési csekket. Na és kétszer mehetünk választani.

Szlovákia lakossága fölöttébb elégedett volt az elmúlt évvel: a Go4insight közvélemény-kutató intézet decemberi felmérése szerint a megkérdezettek négyötödének jobban alakultak a dolgai, mint az év elején remélte. A javulás főleg az anyagiakra, a karrierre és a magánéletre vonatkozott, a politikai helyzet alakulásával szinte mindenki elégedetlen. Akik az elmúlt évet nagyon rossznak ítélték, azok szinte kivétel nélkül súlyos betegséget említettek.

Ebből is az következik, hogy anyagi javaknál és társadalmi viszonyoknál is sokkal fontosabb egészségünk megőrzése és az egészségügyi ellátás hozzáférhetősége. Úgy tűnik, ez egyre bonyolultabb lesz, és egyre többe kerül.

A már megvásárolható Vasárnapban Vrabec Mária utánajárt annak is, mi változik az egészségügyben; mire számíthatnak az egészségügyben dolgozók; hogyan alakul az oktatásügy; miben segít az állam az önkormányzatoknak; mi vár a kisgyerekesekre; mire figyeljenek az Ausztriában dolgozók; ki lesz jogosult az üdülési utalványra; mi várható a politikában…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?