Szuperrekorddal indult az újévi árverés a tokiói halpiacon

Tonhal
Tokio |

Egy japán étteremlánc 333,6 millió jent (2,7 millió eurót) fizetett egy 278 kilós kékúszójú tonhalért az új év első árverésén az új tokiói halpiacon. Ez csaknem kétszerese a korábbi rekordnak. 

„Nem számítottam rá, hogy ilyen magas lesz az ár, de egy pompás tonhalat sikerült megszereznünk, és remélem, hogy vendégeink élvezni fogják” - mondta Kimura Kijosi, a Kiyomura Corp. elnöke. 2011 óta csaknem minden alkalommal a Sushizanmai szusivendéglőláncot működtető cég tette a legjobb ajánlatot a legjobb minőségű tonhalra, a korábbi rekordként 2013-ban 155,4 millió jent fizetett egy 222 kilós kékúszójú tonhalért, kilónként 700 ezer jent.
A nagy médiafigyelem övezte árverésein elért elképesztő árak nem a valós értéket tükrözik, hanem reklámcélokat szolgálnak. A Kiyomura Corp. által szombaton megvásárolt tonhalat sem a valós bekerülési értékén adják el, hiszen így darabonként körülbelül 22 ezer jenért kellene árusítaniuk a rizsbe és algába göngyölt nyershalfalatkákat. A rekorder tonhalat is a szokásos, legfeljebb 398 jenes (3 euró feletti) darabonkénti áron adják el, attól függően, hogy az állat mely részéből származik. A cég úgy becsüli, hogy a 278 kilós tonhal 15 ezer darab szusira elegendő.

A japán főváros egyik turisztikai nevezetességének is számító halpiac tavaly költözött el régi, elavult helyéről, Cukidzsi negyedből Tojoszu városnegyedbe, ahol a korábbinál 1,7-szer nagyobb területen, sokkal jobb higiénés körülmények között működhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?