Elemzők: dezinformációt terjeszt az SNS

Jaroslav Paška
Pozsony |

Folytatódik az ország biztonsági stratégiája körül kialakult vita. A dokumentumot, amelyben az Oroszország irányából érkező veszélyeket is listázzák, az SNS szerint újra kell tárgyalni. Független szakértők azonban azt állítják, a nemzetiek dezinformációt terjesztenek a stratégiáról.

 

Ahogy arról korában mi is beszámoltunk, Jaroslav Paška (SNS), a parlament külügyi bizottságának alelnöke azzal vádolta meg a külügyminisztériumot, hogy az ország biztonsági stratégiáját egy amerikai székhelyű intézettel dolgoztatta ki. Tomáš Čižik, a CENAA független biztonságpolitikai elemzőközpont igazgatója kérdésünkre elmondta, dezinformációnak tartja az SNS-es képviselő állítását. A dokumentumot ugyanis a külügyi tárca vezetésével a szlovák minisztériumok állították össze. A szöveget aztán különböző szakmai szervezetek is véleményezték, de közvetlenül nem vettek részt annak megírásában. A dokumentumot többek közt véleményezte a Čižik vezette CENAA, de például a Szlovák Tudományos Akadémia és a titkosszolgálatok is kommentálták azt. A külügyminisztérium egyébként egy korábbi nyilatkozatában ugyancsak megerősítette ezt. A tárca szerint a véleményezési folyamatba a sajtó, a civil szervezetek, a politikai pártok képviselői is bekapcsolódtak. „A stratégiát a szlovák szakmai közösség dolgozta ki” – áll a minisztérium nyilatkozatában. A tárca ugyanakkor állítja, egy ideje már felfigyeltek arra, hogy álhírek terjednek a dokumentum megírásáról.

 

Az SNS nem tágít

Megkérdeztük Paškát is, rendelkezik-e konkrét, arra vonatkozó információval, hogy a biztonsági stratégia szövegét külföldön dolgozták volna ki. A képviselő a nekünk adott válaszában már finomított állításán. Azt mondta, hogy a külügyi tárca a dokumentum kidolgozásakor konzultált az amerikai Carnegie Endowment for International Peace brüsszeli kirendeltségével. A külügyi tárca azonban ezt az állítást is tételesen cáfolta: „A stratégia előkészítésekor nem dogoztunk együtt a Carnegie-vel” – írta a minisztérium. Paška szerint a dokumentum ebben a formában ellentmond a kormányprogramnak, hiszen ez utóbbi nem szól arról, hogy a közvetlen szomszédságunkban biztonsági fenyegetések lennének. A képviselő szerint a stratégiát egyébként is a Fico-kormány készítette elő, így a Pellegrini vezette kabinettől az SNS elvárja, hogy újratárgyalja azt. Andrej Danko, az SNS elnöke korábban az ország biztonsági stratégiájának parlamenti elfogadásával kapcsolatban a TASR hírügynökségnek arról beszélt, hogy a dokumentum ebben a választási időszakban már nem kerül a törvényhozás elé. A külügyminisztérium ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy a biztonsági stratégia összhangban van a kormányprogrammal, és a kormány biztonsági tanácsa valamint maga a kabinet is elfogadta már azt. Így nem látják akadályát, hogy a parlament elé is beterjesszék a dokumentumot.

Stratégiai dokumentum

A biztonsági stratégia tartalmazza azokat a kihívásokat és fenyegetéseket, amelyekkel az országnak szembe kell néznie. Így szerepel benne az információs és hibrid hadviselés, kiber- és terrortámadások veszélye, de ugyancsak szó esik benne a Közel-Kelet és Líbia felőli migráció kérdéséről is. A biztonsági stratégiára épül a védelmi stratégia, amely az első dokumentumban felsorolt fenyegetések elhárításának módját tartalmazza. Az új biztonsági stratégiában név szerint Oroszország is szerepel. A dokumentumban az áll, hogy Szlovákia elítéli a nemzetközi szerződésekkel ellentétes lépéseket, így a Krím félsziget Oroszország általi annexióját is. A Szlovákiát fenyegető veszélyek felsorolásánál azonban már csak az olvasható, hogy az országot kelet felől is veszély fenyegeti. A nagy államok, mint például Oroszország 4–5 évente megújítja a biztonsági stratégiáját. Szlovákiában az előző ilyen dokumentumot még 2005-ben fogadták el. Azóta azonban jelentősen megváltozott a biztonsági helyzet a szomszédságunkban és a világban is. A tavaly kidolgozott, új biztonsági stratégia már reagál azokra a változásokra amelyek azóta a világban végbementek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?