Adót csökkentene a kormány

Pozsony |

A legrosszabbul fizetett alkalmazottak munkára rakódó adóterhei akár már idén csökkenhetnek, vagyis nőhet a nettó fizetésük – ígéri Peter Pellegrini kormányfő. Az ellenzék szerint korábban épp ez a kormány növelte a minimálbérért dolgozók adóterheit.

 

„Már most bejelenthetem, hogy hamarosan komoly párbeszédet indítunk a koalíciós partnereinkkel arról, hogyan csökkenthetnénk a legalacsonyabb fizetésekkel rendelkezők adóterheit. A célunk, hogy a legrosszabbul fizetett alkalmazottaknak több pénz maradjon a tárcájában” – nyilatkozta szerdán Pellegrini. Tegnap arról is tájékoztatott, hogy Szlovákia a vártnál is jobban gazdálkodott tavaly. A 2018-as államháztartási hiány 1,182 milliárd euró volt, 791 millió euróval kevesebb a tavalyra tervezett deficitnél. A gazdaság felpörgésének köszönhetően ugyanis az adóbevételek is megugrottak, a kormánynak így több pénze marad a szociális intézkedésekre. Ezek egyike lehet a Pellegrini által most bejelentett adócsökkentési javaslat is.

A kormányfő szerint az adóterhek csökkenése már idén megvalósulhat. „Ha sikerül egyezségre jutnunk, az intézkedést akár retroaktív módon is megvalósíthatnánk. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy jogszabályban rögzítenénk, hogy az intézkedés az egész idei évre, az év 12 hónapjára vonatkozik, így a 2019-es adócsökkentésnek köszönhető pluszpénzhez az alkalmazottak az év végi elszámolást követően, 2020-ban hozzájutnának” – tette hozzá Pellegrini.

Peter Kažimír szerint a pénzügyminisztérium már hozzá is látott a jövedelemadóval és egyes járulékokkal kapcsolatos szabályok módosításának az előkészítéséhez. „A következő hetekben szakmai vitát indítunk a javaslatról, bevonva a nyilvánosságot, a munkáltatókat és az adótanácsadókat” – mondta pénzügyminiszter. A részletekről csak a szakmai vita és a javaslat kidolgozása után tájékoztatnak, a tervezet májusra készülhet el.

Az ellenzék szerint az adócsökkentési javaslattal a kormány csak azt próbálja részben jóvátenni, amit korábban elrontott. „Ez a kormány eddig csak arra összpontosított, hogy minél több pénzt húzzon ki az adófizetők zsebéből. A legékesebb példája a kormány szociális érzéketlenségének az, hogy épp ez a kabinet növelte korábban a minimálbérért dolgozók adóterheit” – mondta Eduard Heger, az OĽaNO parlamenti képviselője. (mi, TASR)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?