Gál Gábor nem terjeszti be a marihuána dekriminalizálásáról szóló javaslatot

Gál Gábor
Pozsony |

A koalíciós partnerek arra kérték Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-minisztert, hogy ne nyissa meg a marihuána dekriminalizálásának témáját. Bevallása szerint ennek ellenére a „legártatlanabb” eseteket dekriminalizálná.

„Ha egy diák fiatalkori botlásáról van szó, aki vesz egy jointot, és rágyújt, meg kellene büntetni. De ne úgy, hogy annak a tettnek a következményei, melyet 16 évesen követett el, az egész életét végigkísérjék”

– mondta Gál.

A miniszter elmondása szerint nyáron bemutatott a koalíciós tanácsnak egy mérsékelt javaslatot, a koalíciós partnerek azonban elutasították arra hivatkozva, hogy a téma „szörnyen megosztja a társadalmat”. Gál szerint ez az elutasító hozzáállás elődje, Lucia Žitňanská (független) tavaly januárban beterjesztett, a jelenlegi miniszter véleménye szerint „kissé túlzó” javaslatának a következménye. Ez utóbbi értelmében enyhítették volna a kemény drogok használatáért járó büntetést is. „A javaslat az én ízlésemnek túl meredek volt. Belefoglalták a kokaint és a heroint is. Az, hogy ne ítéljük büntetendőnek ezeknek a drogoknak a használatát és birtoklását, még ha csak kis mennyiségekről van is szó, számomra elképzelhetetlen” – zárta Gál.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?