Akiket 2018-ban elveszítettünk

grendellajos

A szlovákiai magyar kultúra 2018-ban is elveszített néhány nagy művészt, jelentős egyéniséget, akik halhatatlan életművet hagytak ránk.

 

Gyüre Lajos

Egy hónappal 87. születésnapja előtt, február 15-én halt meg Gyüre Lajos költő, író, tanár. Egyike volt a Nyolcak néven ismert költőcsoportnak. Több mint húsz kötete jelent meg, köztük gyermekeknek szóló művek is. Segítette a kassai Thália Színház megalakítását, 1986 és 1990 között a teátrum művészeti vezetője és dramaturgja volt. 2012ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

 

Tóth Elemér

78 éves korában, február 15-én távozott Tóth Elemér költő, író, műfordító, a szlovákiai magyar gyermekirodalom egyik meghatározó képviselője. 1961-től a Szabad Földműves, az Új Ifjúság, majd a Tábortűz szerkesztője, később főszerkesztője volt. Műfordítóként szlovák írók műveit ültette át magyar nyelvre. 1981-ben megkapta a Madách-díjat, 2008-ban pedig a Posonium Irodalmi Díj Szülőföld Díjat. Főbb művei: Ketten, Kérgek, Sárga, mint a Nap, Csillagménes, Tegnapelőtt, kiskedden, Szivárvány, Mese az aranykalapácsról, Tölgyek, Magányom erdejében, Keserű leltár.

 

Kulcsár Ferenc

68 évesen, március 22-én halt meg Kulcsár Ferenc költő, szerkesztő. 1973 és 1985 között a Madách Könyvkiadó szerkesztője volt, 1975-től az Irodalmi Szemle olvasószerkesztője, majd szerkesztője. 1991-től a dunaszerdahelyi Lilium Aurum kiadó vezetője szerkesztőjeként dolgozott. A Katedra című pedagóguslap főszerkesztőjeként is tevékenykedett. Mindig című gyűjteményes kötetéért megkapta a Madách Imre-díjat. Gyermekversei szintén jelentősek.

 

Jókai Tibor

Április 8-án, hosszan tartó betegség után, 51. születésnapja előtt hunyt el Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. 2003-tól a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Központi Irodájának vezetője volt. Munkájával hozzájárult a szervezet széles körű elismertségéhez, nemcsak idehaza, hanem szerte a Kárpát-medencében is. 2014-től az SZMPSZ elnöke volt. Idén, március 15-én megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet.

 

Pogány Erzsébet

Életének 59. évében távozott Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója.1989 után az Együttélés politikai mozgalom központi irodájának vezetője volt. A Szövetség a Közös Célokért igazgatójaként 2005-ben elindította az első hazai magyar hírportált, a Felvidek.ma-t. Óriási érdemei vannak a felvidéki kisebbségi jogsegélyszolgálat működésében, számos kiadvány, könyv megszületésében.

 

Almási Róbert

Május 20-án, hetvenévesen hunyt el Almási Róbert festőművész. A Nyugat-Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének elnökeként kiállítások rendszeres szervezője volt, illetve tagja volt a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria kuratóriumának, valamint az ART Flexum mosonmagyaróvári művészek szövetségének.

 

Kiss Péntek József

Szeptember 22-én, 67. születésnapja előtt egy hónappal távozott Kiss Péntek József rendező, tanár, író. Hol kritikusként, hol előadások alkotójaként, rendezőjeként volt jelen a színházi életben. 1999–2003 között igazgatta a Jókai Színházat, később a Selye János Gimnázium tanáraként a GIMISZ Diákszínpad rendezője, később a komáromi ipari szakközépiskolában a VISZTA drámakör vezetője volt.

 

Grendel Lajos

Súlyos betegség után, 70 évesen, december 18-án hunyt el Grendel Lajos Kossuth-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a hazai magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. 1973–1990 között a Madách Könyv- és Lapkiadó szerkesztőjeként, 1990–1994-ben az Irodalmi Szemle, majd a Kalligram főszerkesztőjeként, majd a Kalligram Könyv- és Lapkiadó vezetőjeként tevékenykedett. 1997-től a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa volt. Csaknem valamennyi műve megjelent szlovákul, több regényét lefordították francia, német, lengyel és olasz nyelvre is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?