Hat búcsú 2018-tól

„Az ulti nemhiába magyar nemzeti játék, szabályai sajnos jól tükrözik a magyar társadalmat. Ha valaki vállal valamit, ketten összefognak, hogy megakadályozzák annak teljesítésében.” (Demján Sándor üzletember)

Mozgalmas éve volt a magyaroknak Dunától északra és délre egyaránt. Szlovákiában megbukott Robert Fico miniszterelnök, hogy politikai hasonmása kövesse, Magyarországon harmadszor kapott kétharmados többséget Orbán Viktor és a Fidesz. Magyarországon a választás éve tüntetésekkel végződött, amelyek egyelőre nem váltak tömegessé, a tiltakozás pesties az Orbán-kurzussal szemben, a politikai ellenzék mint alternatíva továbbra is gyenge, önismétlő, tehetségtelen. A közéleti indulat, a közéleti szóhasználat, a gyűlöletfaktor eközben folyamatosan durvul. Nincs tisztelet, nincs párbeszéd, nincs méltányosság. Erő van, s vele szemben tiltakozás, tagadás. Hiszterizált patthelyzet van, szabadon cselekvő hatalommal. Frusztráció van, magyar–magyar szembenállás van. Ebből jóval kevesebbet kívánok jövőre – az értelmes viták és versengés, néha pedig, mert ilyennek is kell lennie: az együttműködés javára. 

„Akinek víziói vannak, menjen orvoshoz. A politika pragmatikus cselekvés erkölcsi célok érdekében.” (Helmut Schmidt korábbi német kancellár)

Több megértést, kíváncsiságot mindannyiunknak, amikor a politikai ellenfelek, vitapartnerek szándékait és céljait akarjuk megérteni. Tekintsük a politikát annak, ami: cselekvésnek, ügyintézésnek, kemény munkának. 

Toleráljuk, hogy egymástól eltérő világnézetek számára nagyon mások a fontos szimbólumok. Sértődjünk meg kevesebbet ezeken, sértegessük kevesebbet a másikat. 

„Politikusnak lenni nem rossz dolog. Ha sikeres vagy, hálásak neked, ha pedig lejáratod magad, még mindig írhatsz egy könyvet.” (Ronald Reagan korábbi amerikai elnök) 

A politikusok nem örökéletűek, de a politikai tehetség hamar megmutatkozhat, viszont aprómunka, ütésállóság és kudarctűrés nélkül semmit sem ér. Óvakodjunk a bohócoktól és az ügyeletes sztárocskáktól. Messiást se a politikusok között keressünk. 

„Ki dönti el, mely politikák »populisták« és melyek »egészségesek«?” (Ivan Krastev politológus)

Nagyon fontos állítást csomagol kérdésébe a bolgár politikai gondolkodó. Ne higgyünk a kényelmes címkézéseknek, a politikai közhelyeknek, mert a didaktikus kényelem önfelmentés. A populista létező veszély, de legalább akkora veszély a populizmus vádjával törni az ellenfél megsemmisítésére. Tartózkodjunk a túl sokat populistázóktól: a vitákat megvívni, nem megúszni kell. 

„Mindenben kételkedni és mindent elhinni: két egyaránt kényelmes megoldás, hogy felmentsük magunkat a gondolkodás alól.” (Jules Henri Poincaré matematikus, fizikus) 

Tartsuk szem előtt ezt a bölcsességet, így nem válunk nyájak bégető tagjává, de közösségek autonóm résztvevői lehetünk, ami nagy különbség. És ne essünk át a ló túlsó oldalára sem, mert az a pusztító cinizmushoz vezető út eleje. 

„Ha megalakulna azon emberek pártja, akik nem biztosak abban, hogy igazuk van, én is tagja lennék.” (Albert Camus író, filozófus) 

Értsünk egyet a legjobban író futballkapus attitűdjével! A sportkocsival halálos balesetet szenvedő Nobel-díjas író a háború utáni Franciaországban gyakran találta magát értelmiségi-ideológiai golyózáporban, mert nem volt hajlandó vonalas politikai gondolkodásra. 2019-ben olyan európai választás lesz, amelyet globalizáció kontra nemzeti identitás végsőkig elszánt hívei háborúként élnek meg, s ekként kampányolnak egymás ellen. Ne legyen holnap igaza Stefan Zweignek, aki A tegnap világában jegyezte meg 1942-ben:

Éreztem, hogy Európa halálra ítéli magát önnön őrülete által”. 

Tanuljunk a múltból, a közelmúltból, a tegnapból is: a típushibák ismétlése ugyanis unalmas. Boldogabb, nyitottabb új esztendőt!