Nagy változások lesznek a betegellátásban

kórház illusztráció
Pozsony |

Jövőre jelentős változások várhatóak a betegellátásban. Az egészségügyi minisztérium idén több új intézkedést hozott, melyek a kórházakat és a rendelőket egyaránt érintik. A tárca módosításait vegyes érzelmekkel fogadta az ellenzék és a szakmai közvélemény. 

2019-ben az egészségügyi tárca rekordnagyságú, 5,2 milliárd eurós költségvetéssel számolhat. Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a minisztérium az új költségvetésnek köszönhetően még több pénzt fordíthat a nővérek és az egyéb egészségügyi dolgozók béremelésére, valamint a rendelők és a kórházak fejlesztésére. 

Változások a kórházakban 

A minisztérium egyik legfontosabb intézkedése a kórházak újszerű osztályozása, melynek köszönhetően jelentősen javulna a kórházi ágyak kihasználtsága, és nagymértékben csökkenne a kórházi újralátogatások száma. Kalavská szerint a fekvőbeteg-ellátás legnagyobb problémája jelenleg az, hogy a betegek súlyosabb műtétek után sokszor visszakerülnek a kórházakba, mivel a beavatkozások nem eléggé hatékonyak. „Ez a kórházak számára is kétszer annyi költséget jelent, és a betegeknek is rendkívül megterhelő” – fűzte hozzá a miniszter. A tárca ezért megszabná, hogy az egyes osztályokon mennyi műtétet kell elvégezni évente, aminek köszönhetően az orvosok elegendő szakmai tapasztalatot szerezhetnének. A kritériumok kidolgozását jövőre kezdi meg a minisztérium. A kórházreform keretén belül a tárca a hosszú távú betegellátás minőségén is javítana, ezért a kisebb kórházakban olyan osztályokat szeretne nyitni, ahol kimondottan a betegek lábadozására fenntartott szobák lennének. A reform 2030-ig tartana. 
A tervezethez az ellenzék is pozitívan viszonyul. Oskar Dvořák, a Spolu képviselője szerint a tárca intézkedése fontos lépés, azonban a megvalósítása kérdéses. „A kórházreform önmagában megfelelő intézkedés, hiszen javítana az ellátás minőségén és a kórházak anyagi helyzetén. Viszont az már kérdéses, hogy a tárca képes lesz-e véghezvinni a tervet” – közölte Dvořák. 
A szakmai közvéleménynek szintén a reform időtartamával vannak problémái. „Elképzelhető, hogy egy következő kormány teljesen máshogy fog viszonyulni az egészségügyhöz, ebben az esetben a reformok akár rossz irányt is vehetnek” – mondta Peter Visolajský, az orvosszakszervezet (LOZ) elnöke. 

Béremelés a nővéreknek 

Kalavská csaknem 200 millió eurót különít el a költségvetésből a nővérek béremelésére, melynek köszönhetően a fizetésük az idei bruttó 738 eurós átlaghoz képest 835 euróra emelkedik majd a túlórák nélkül. A többi egészségügyi dolgozó is nagyobb bérre számíthat: a mentőápolók például 205 eurós emelést kapnak, a pszichológusok és logopédusok pedig átlagban 126 euróval keresnek majd többet. A tárca reméli, hogy az intézkedéseknek köszönhetően kevesebb nővér hagyja el majd az országot. Iveta Lazorová, a nővérkamara (SK SaPA) elnöke szerint ez az emelés kevés lesz ahhoz, hogy itt tartsa a nővéreket. „Legalább 40 százalékos emelésre lenne szükség, ami nagyjából 1600 eurós bruttó fizetést jelent. Ennyiért már megérné a nővéreknek itt maradni” – jelentette ki Lazorová. 

Kiegészítő rendelési órák 

A minisztérium nemcsak a kórházakban, hanem a rendelőkben is változásokat ígér. Kalavská szerint a tárca egyik legfontosabb célja, hogy a járóbeteg-ellátásban csökkentse az igazságtalan bánásmódot, amelyre a betegek már régóta panaszkodnak. Emiatt a jövő évtől bevezetik az úgynevezett kiegészítő rendelési órákat, amelyek a hagyományos rendelési órák után kezdődnének, legkorábban 13 órától. Itt az orvosok csak azokat a betegeket látnák el, akik nem szeretnének várakozni a hagyományos rendelési órák idején. A páciensek előre megegyezhetnek majd az orvossal egy konkrét időpontban, ezért az ellátásért azonban fizetni kell. „Így igazságos. Akiknek nincs idejük várakozni az orvosnál a munkájuk miatt, kérhetnek időpontot. Így nem lesz előzködés a hagyományos rendelési órák alatt, ahol azok a betegek fognak várakozni, akik nem tudnak vagy nem akarnak fizetni az ellátásért” – magyarázta Kalavská. 
Jana Cigániková, az SaS parlamenti képviselője úgy véli, hogy ezzel átverik a betegeket. „Vannak dolgozó emberek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy órákat üljenek az orvosnál. Ha elmennek a kiegészítő rendelési órákra, azok kétszer fizetnek az ellátásért, hiszen az egészségbiztosítást ők is ugyanúgy fizetik, mint mindenki más” – mondta az SaS képviselője. Tibor Baštrnák, a Híd frakcióvezetője populistának nevezte Cigánikovát. „Nemrég ő volt az, aki a parlament elé terjesztett egy törvényjavaslatot, melyben a betegektől 10 eurót kért volna azért, hogy másokat megelőzve gyorsabban kapjanak ellátást. A kiegészítő rendelési órák mind a betegeknek, mind az orvosoknak kedveznek” – közölte lapuknak a hidas képviselő. 

Fizetni is kell 

Januártól több ezer betegnek kell majd fizetnie a rendelőkben az ellátásért, mivel az Általános Egészségbiztosítónak (VšZP) és a Rendelői Szolgáltatók Szövetségének (ZAP) idén nem sikerült megegyezniük az új szerződésről. A becslések szerint mintegy 900 orvosnak nincs érvényes megállapodása a biztosítóval, ezért a VšZP ügyfelei kénytelenek lesznek a saját zsebükből megtéríteni a kezelést ezeknél az orvosoknál. A biztosító megígérte, hogy a kezelések költségét 15 napon belül megtérítik majd a betegeknek, ha ezt kérvényezik a VšZP területileg illetékes irodáiban. A ZAP szerint a biztosító nem hajlandó annyit fizetni, amennyit az orvosok megérdemelnének. A VšZP viszont azzal érvel, hogy nem rendelkeznek elegendő anyagi forrással ahhoz, hogy a ZAP kéréseit teljesítsék. Kalavská már mindkét féllel tárgyalt, és azt állítja, hogy a biztosító feltételei elfogadhatóak. „Miniszterként nem avatkozhatok a tárgyalásokba. Remélem, hogy az orvosok megváltoztatják a véleményüket, és aláírják az új szerződést” – mondta a miniszter. A VšZP honlapján megtalálható a biztosítóval szerződött orvosok listája.

(nar, Sme, webnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?