Játszótérért kapott elismerést Komárom

játszótér
Komárom |

A mozgáskorlátozott gyerekek részére is alkalmas játszótér kialakításáért Szlovákia korlátok nélkül díjban részesült Komárom. A játszótér novemberben készült el a Singellő városrészben, a Selye utcában, a lakótömbök tőszomszédságában és olyan elemeket is tartalmaz, amelyet testi fogyatékkal élő gyerekek is használni tudnak.

A 30 ezer eurós beruházás kétharmadát a város, egyharmadát pedig a városi tömegközlekedést működtető Arriva cég alapítványa állta. Az Önkormányzat korlátok nélkül projekt 1999-ben indult az egészségkárosultakat tömörítő szervezetek szövetsége, a GEMMA 93 polgári társulás és a Szlovákiai Városok Uniója összefogásával, azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a sérült emberek beilleszkedését az helyi közösségek életébe. A szervezők által adományozott legrangosabb kitüntetést, a Szlovákia korlátok nélkül plakettet idén Komáromon kívül Eperjes, Pozsony – Főrév városrész, Érsekújvár és Eperjes megye kapta. A díjat Keszegh Béla polgármester vette át Milan Galandától, a Szlovákiai Városok Uniója főtitkárától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?