Három Paka Futása – ötödször

futás illusztráció
Nagypaka. |

Nagypakán ötödik alkalommal köszöntik futással, kocogással, kerékpározással, gyaloglással az új esztendőt.

Január első napján (kezdés: 14.00) a Nagypakai Községi Hivatal szervezésében zajlik a „Három Paka Futása” nevű sportos évkezdés, mely a három részből (Nagypaka, Kispaka, Csukárpaka) összetevődő település összefonódását jelképezi, ugyanis az 5 km-es versenytáv mindhárom részt érinti. „Hagyományt teremtettünk, örülünk, hogy már az ötödik felvonásnál tartunk. Rendezvényünknek közösségformáló szerepet szántunk, célunk az új esztendőt jó hangulatban, együtt köszönteni. Ezért nemcsak a futókat, kocogókat, hanem a kerékpározókat, a gyaloglókat egyaránt rendezvényükre invitáljuk. A gyerekeknek 8 éves korig és 9-től 15 éves korig, a férfiaknak és a nőknek 16-tól 39 éves korig és 40-től 60 éves korig, valamint a 60 éven felülieknek rendezünk versenyt. Az egyes korosztályok legjobbjait serleggel, éremmel jutalmazzuk. A jobb erőnléttel rendelkezők két kört teljesítenek. Nevezni a rajt helyszínén háromnegyed egytől lehet. Mindenki belátása szerint fizethet rajtdíjat, a befolyt összeget újfent jótékony célokra fordítjuk. Ezúttal egy helybeli fogyatékos fiút támogatunk” – nyilatkozta lapunknak futóversenyükről Ivan Seňan, a község polgármestere. Az újévi futóverseny résztvevői a rajt és a cél helyszínén, a templom előtti parkban rajtolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?