Megszűnik a Kassa és Pozsony közti légi összeköttetés

repülőgép németi
Kassa/Pozsony |

Januártól megszűnik az ország két legnagyobb városa közötti közvetlen légi járat. A hírekről a járatot üzemeltető csehországi ČSA légitársaság számolt be a sajtónak.

A főváros és Kassa között öt éven át üzemeltette a járatot a légitársaság heti hat alkalommal, évente mintegy 12 ezer utast szállítottak, azonban Daniel Šabík, a ČSA szóvivője szerint még ez is kevés volt ahhoz, hogy a járat kifizetődő legyen. Nemcsak a Kassa–Pozsony járatot, hanem a Pozsony és Prága közti közvetlen összeköttetést is törölték. A módosításokra azután kerítettek sort, miután a légitársaság irányítását a Smartwings vállalat vette át. A Kassa–Prága járat megmarad. Akik ezentúl is repülővel szeretnének eljutni Kassáról a fővárosba, megtehetik, de már csak a bécsi repülőtér érintésével. Az Austrian Airlines Kassa és Bécs között heti 12 alkalommal indít állandó járatokat, Bécsből pedig közvetlen autóbuszjárattal juthatnak el az utasok a szlovák fővárosba. Akinek ez nem felel meg, az autóval leggyorsabban 4 óra 33 perc alatt (a Kassa–Rimaszombat–Zólyom–Nyitra–Pozsony vonalon) vagy IC vonattal az északi vasútvonalon 4 óra 50 perc alatt juthat el Kassáról a fővárosba. Az út egy irányban személyautóval megközelítőleg 40 euróba kerül, gyorsvonattal 18,70-be, IC-vel pedig 22 euróba (első osztályon nagyjából öt euróval többe.).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?