Fokozott ellenőrzések a szennyezés miatt

Dercsika ivóvíz
Pozsony/Dunaszerdahely |

Továbbra is szigorú ellenőrzésekre lehet számítani a Csallóközben az atrazinszennyezés miatt. Tavaly derült ki, hogy a megengedettnél jóval magasabb az atrazin növényvédő szer szintje a talajvízben, de még ma sem tudni, mi okozta a szennyezést.

Tóth Tibor, a Mi vizünkért Polgári Társulás alelnöke a TASR hírügynökségnek elmondta, Sólymos László környezetvédelmi miniszter szigorú ellenőrzéseket ígért, de a vizsgálatok eredménye nem ismert. Tomáš Ferenčák, a környezetvédelmi tárca szóvivője a hírügynökségnek azt nyilatkozta, az ellenőrzések alapján elmondható, hogy a szennyezés eredete visszavezethető arra az időszakra, amikor a gazdák még törvényesen használhatták a 2000-es évek elején betiltott növényvédő szert. A környezetvédelmi felügyelet idén több tucat ellenőrzést végzett a Csallóközben, 19 esetben megállapították a vízvédelmi törvény megszegését, de nem találtak atrazint. Ferenčák ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy továbbra is érvényben vannak a fokozott ellenőrzések. A vízvédelmi aktivisták felhívták a figyelmet a kavicsbányászat jelentette veszélyekre, szerintük ugyanis a D4-es autópálya és R7-es gyorsforgalmi út építéséhez szükséges kavicsbányák veszélyeztetik a csallóközi vízkészletet. „Az ellenőreink figyelik, a kavicskitermelés során nem érik-e el a talajvíz szintjét, és azt is, nem keletkeznek-e hulladéklerakatok” – reagált a szóvivő. Hozzátette, ha szükséges, a rendőrséghez fordulnak, erről azonban csak később tájékoztatnak. A polgári társulás korábban felszólalt a somorjai víznyerő közelében, Gútoron tervezett ingatlanberuházás miatt is, szerintük a környezetvédelmi tárca hátráltatja a vízvédelmi övezet bővítését. Ferenčák azonban azzal utasította el a vádakat, a minisztérium csak annyit tehetett, hogy visszautalta a beadványt az illetékes járási hivatalnak. A szóvivő rámutatott, hogy a hivatal nem foglalkozott a beadványhoz érkezett fellebbezésekkel, egyebek mellett Gútor panaszaival sem.

Tavaly decemberben hat dunaszerdahelyi járásbeli faluban megtiltották a vezetékes víz fogyasztását, mert az atrazin növényvédő szer mennyisége meghaladta az egészségügyi határértéket. A falvakban azóta aktív szenes szűrőberendezéssel tisztítják a vizet. (béva, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?