Zuhan az olajár, olcsóbb a benzin is

benzin tankolás illusztráció
Pozsony |

Elképesztő zuhanást produkál a kőolaj ára, amit már a hazai autósok is megéreznek. 

Míg október elején a Szlovákia számára is mérvadó Brent kőolajtípus hordója (159 liter) nagyjából 85 dollárba került, a napokban a tőzsdei ár 53 dollár alá csökkent, amire tavaly nyár óta nem volt példa. 

Csak az elmúlt két és fél hónapban nagyjából 40 százalékkal zuhant az olajár. Boris Tomčiak, a Finlord társaság elemzője az áresést a túlkínálattal magyarázza, ennek a hátterében az Egyesült Államok áll, amely már a legnagyobb olajkitermelő a világon, és rövidesen nettó olajexportőr lesz. Az elmúlt napok áreséséhez azonban hozzájárult az amerikai jegybank szerdai kamatemelése is, ami az elemzők szerint visszafoghatja az Egyesült Államok gazdasági növekedését, ami az olaj iránti kereslet további csökkenését hozná magával. A kőolaj piaci árának az esését Tomčiak szerint a szlovákiai autósok is megérzik. A Statisztikai Hivatal felméréséből kiderül, hogy a szlovákiai töltőállomásokon már hét hete folyamatosan csökkennek az üzemanyagárak. Míg október elején a 95-ös oktánszámú benzin literenkénti ára nagyjából 1,43 euró körül mozgott, mára ez 1,26 euró alá esett vissza. A gázolaj literenkénti ára ugyanekkor 1,33-ról 1,20 euróra csökkent, és még további csökkenés várható. 

Látványos áresést produkáltak az elmúlt időszakban a magyarországi töltőállomások is. A gázolaj literenkénti ára ezeknél pénteken is további 3 forinttal csökkent. A mérsékléssel a gázolaj literenként átlagára Magyarországon jelenleg 385 (kb. 1,20 euró), a benziné pedig 351 forint (1,10 euró). 

Fontos megjegyezni azonban, hogy ezek csak az átlagárak, miközben az autósok jelentős áreltérésekre számíthatnak a töltőállomások árai között Szlovákiában és Magyarországon is. (mi, TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?