Véget ért a hadiállapot Ukrajnában

Porosenko
Kijev |

Feloldották a hadiállapotot Ukrajnában - jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülésén.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint Porosenko közölte, hogy a hadiállapot beszüntetése az ő elvi döntése, amely az ország biztonsági helyzetének értékelésén alapul. Korábban már többször kijelentette, hogy nem fogják meghosszabbítani a hadiállapotot annak lejárta után, kivéve, ha Oroszország nagyszabású támadást indítana Ukrajna ellen.
 

A hadiállapotot - ami az ukrán jogrendben a rendkívüli állapot egy formája - azután vezette be az elnök kezdeményezésére az ukrán parlament az ország tíz megyéjében 30 napra, azaz december 26-ig, hogy november 25-én a Kercsi-szoros közelében az orosz parti őrség tüzet nyitott három ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a legénységüket pedig letartóztatta és tiltott határátlépés címén eljárást indított ellenük.

Porosenko ugyanakkor megállapította, hogy ami az ország fenyegetettségét illeti, a helyzet jelentősen nem változott.
 

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megerősítette felderítésünk információt, miszerint (a szakadár ellenőrzés alatti) Luhanszk körzetében Grad rakéta-sorozatvetőket észleltek, továbbá növelték a tüzérségi fegyverek számát, és a harckocsikat sem vonták hátrébb. Nem csökkent Oroszország katonai jelenléte az Azovi-tengeren sem” - szögezte le az ukrán elnök.

 

Porosenko azonban kijelentette, hogy a közelgő - március végén esedékes - elnökválasztás miatt szükségesnek ítélte a hadiállapot megszüntetését. „Szeretném hangsúlyozni, hogy az orosz fenyegetés nem múlt el” - jelentette ki, hozzátéve, hogy ha nem lennének most választások, indítványozná a parlamentnél a hadiállapot meghosszabbítását.

Szerinte az országot egyszerre két veszély is fenyegeti, az egyik a nyílt katonai agresszió, a másik a demokratikus jogokat és az állampolgári szabadságot veszélyezteti, és ez utóbbi miatt döntött a hadiállapot feloldása mellett.

Porosenko kiemelte: meggyőződése, hogy a hadiállapot egyúttal kedvező hatással volt az ország védelmi képességeire, javult a harckészültség a fegyveres erőknél, új, illetve korszerűsített fegyvereket kaptak a különböző alakulatok.

A hadiállapotot - ami az ukrán jogrendben a rendkívüli állapot egy formája - azután vezette be az elnök kezdeményezésére az ukrán parlament az ország tíz megyéjében 30 napra, azaz december 26-ig, hogy november 25-én a Kercsi-szoros közelében az orosz parti őrség tüzet nyitott három ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a legénységüket pedig letartóztatta és tiltott határátlépés címén eljárást indított ellenük.

Kijev szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, ezért az orosz fél indokolatlanul nyitott rájuk tüzet. Moszkva viszont azt állítja, hogy az ukrán járművek megsértették Oroszország területi vizeit, és a figyelmeztető lövéseket is semmibe véve a Kercsi-szoros felé haladtak, amelyen az áthajózást Moszkva engedélyhez köti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?