281-re emelkedett az indonéziai szökőár áldozatainak száma

indonéziai szökőár
Jakarta |

Kétszáznyolcvanegyre emelkedett hétfőn az indonéziai szökőár halálos áldozatainak száma, a sérültek száma meghaladja az ezret, és legalább ötvenhét embert tartanak nyilván eltűntként - közölte Sutopo Purwo Nugroho, a szigetország katasztrófavédelmének szóvivője hétfőn.

 

Nugroho egyúttal figyelmeztetett: az áldozatok száma várhatóan tovább fog nőni.

A cunami szombat este fél tíz körül keletkezett a Jáva és Szumátra szigetek közötti Szunda-szoros térségében, Banten és Lampung tartományokat érintette. Nugroho korábban azt közölte, hogy a szökőárt vélhetően a szorosban lévő Anak Krakatau (Krakatau gyermeke) nevű vulkán kitörése, és az azt követő víz alatti földcsuszamlás váltotta ki. A cunami erejéhez a telihold miatti dagály is hozzájárulhatott - jegyezték meg katasztrófavédelmi tisztviselők.

Szakértők közölték: vélhetően azért nem adtak ki cunamiriasztást a hatóságok, mivel nem földmozgás váltotta ki a szökőárt, hanem vulkánkitörés, aminek az ereje elnyomhatta a földcsuszamlás "zaját".

 

Joko Widodo, az ország államfő elismerte, a hatóságoknak nem volt lehetőségük arra, hogy időben figyelmeztessenek a szökőárra, amelynek a legutóbbi adatok szerint több mint 280 halálos áldozata van. Mint mondta a szakértők között sincs egyetértés abban, hogy pontosan mi okozta a természeti katasztrófát, ezért tartózkodni kell attól, hogy elhamarkodott következtetéseket vonjanak le a történtekből. Hozzátette, a különböző, a vészfigyelmeztetések kiadásért felelős hatóságok azt az utasítást kapták, hogy a szökőárra figyelmeztető nemzeti rendszert felülvizsgálják, a meghibásodott elemeit pedig lecseréljék. Ez már a jövő év elején megtörténik majd. 

A természeti katasztrófa nyomán az ENSZ humanitárius segítségnyújtást ajánlott fel az indonéziai kormánynak. "Különleges katasztrófaelhárító csapataink vannak a helyszínen, amelyek évek óta együttműködnek Indonéziával azért, hogy készen álljon az ilyen katasztrófákra" - mondta Genfben Herve Verhoosel, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?