Simán földet ért a Szojuz MSZ-09 űrhajó leszállóegysége három űrhajóssal a fedélzetén

Szojuz MSZ-09,
Koroljov |

Simán földet ért csütörtök hajnalban Zsezkazgan közép-kazahsztáni várostól 147 kilométerre délkeletre a Szojuz MSZ-09 űrhajó leszállóegysége, fedélzetén a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének három tagjával, az űrhajó orbitális kabinján keletkezett hajszálrepedés felszínéről vett mintákat tartalmazó tartályokkal együtt - tájékoztatták csütörtökön az újságírókat a Moszkva melletti repülésirányító központban (CUP).

"A visszatérő kabin, benne Szergej Prokopjevvel, a Roszkoszmosz orosz űrügynökség űrhajósával, Serena Aunón-Chancellorral, a NASA amerikai űrügynökség asztronautájával és Alexander Gersttel, az Európai Űrügynökség (ESA) asztronautájával, leszállást hajtott végre" - mondta a CUP szóvivője.

Az űrhajó moszkvai idő szerint hajnali 4 óra 40 perckor (közép-európai idő szerint hajnali 2 óra 40 perckor) vált le az ISS-ről.

A Nemzetközi Űrállomáson Oleg Kononyenko orosz és Anne McClain amerikai űrhajós, valamint David Saint-Jacques, a CSA kanadai űrügynökség asztronautája folytatja a munkát.

A következő expedíció 2019. március 1-jén indul az ISS-re a Szojuz MSZ-12 űrhajón, fedélzetén Alekszej Ovcsinyin orosz és Nick Hague, illetve Christina Koch amerikai űrhajósokkal.

Ovcsinyin és Hague a tervek szerint októberben indult volna a Nemzetközi Űrállomásra, de a Szojuz MSZ-10 űrhajó, amelyen utaztak, kényszerleszállást hajtott végre nem sokkal felbocsátása után a hordozórakéta meghibásodása miatt. Az orosz és amerikai űrhajós épségben földet ért az ejtőernyővel fékezett visszatérő kabinban.

A leszállóegységgel együtt értek földet azok a különleges izoláló tartályok, amelyek az űrhajó orbitális kabinján keletkezett hajszálrepedés felszínéről vett mintákat tárolták.

Az Energija orosz űrkutatási vállalat korábban közölte, hogy a Szojuz MSZ-09 orbitális kabinján keletkezett apró lyuk nem jelent veszélyt a legénységre, amikor december 20-án visszatér a Földre.

 A tájékoztató azután jelent meg, hogy Kononyenko és Prokopjev múlt keddi űrsétájuk során megvizsgálták az ISS-hez dokkolt Szojuz űrhajón észlelt sérülést, amelynek következtében levegőszivárgás és kismértékű nyomáscsökkenés történt az űrállomáson augusztus 30-án. Az apró lyukat be tudták ugyan tömni belülről, de keletkezésének oka továbbra sem ismert.

A két orosz űrhajós megbontotta a hővédő szigetelést és a meteoritvédelmi ernyőt, megvizsgálta és lefényképezte a keletkezett sérülést, és mintákat vett a repedés felszínéről, amelyeket a mikrometeorit-védelmi ernyő paneljével együtt továbbítottak a szakértőknek a további vizsgálatokhoz. Kononyenko már megküldte a Földre a sérülést ábrázoló fényképeket.

 Az ISS-en augusztus 30-án észleltek nyomáscsökkenést. Később megállapították, hogy az űrállomáshoz kapcsolt űrhajó orbitális kabinján lévő 3-4 milliméteres nyíláson szökik a levegő. Néhány nappal később a Földön tartózkodó szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az űrhajó testét kívülről fúrták meg.

A Roszkoszmosz vezetője, Dmitrij Rogozin korábban azt mondta, hogy a sérülés szerelés közben vagy a világűrben keletkezhetett.

Szeptember elején orosz hírügynökségek űripari szakértőkre hivatkozva azt írták, hogy a gyártáskor keletkezhetett a hajszálrepedés az űrhajón, aki pedig okozta, megpróbálta eltüntetni a nyomokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?