Több nagy projekten dolgoznak Királyhelmecen

Királyhelmec
Királyhelmec |

Szokatlanul nagy összeget, közel 4 millió eurót különítettek el beruházásokra a 2019-re szóló költségvetésben. A település vezetése további jelentős összegű fejlesztések megvalósítását is terbe vette.

 

Mórocz Péter, a városi hivatal projektmenedzsmenttel és városmarketinggel foglalkozó részlegének vezetője elmondta, jövőre szeretnék befejezni a művelődési központ rekonstrukcióját (548 ezer euró), a szabadtéri színpad modernizálását (712 ezer euró), fejlesztéseket terveznek a szovák alapiskolában (191 ezer euró), és az év vége előtt szeretnék befejezni a sportcsarnok építését is (1,7 millió euró). Pályázat útján támogatást igényeltek a szelektívhulladék-gyűjtőudvar kialakítására (414 ezer euró), illetve egy határon átnyúló program megvalósítására, mely a katasztrófahelyzetek megoldását célozza (114 ezer euró). A város korábban, szintén állami támogatással, megteremtette annak lehetőségét, hogy a háztartásokban komposztálhassák a lakosok a zöldhulladékot, ez a projekt (130 ezer euró) szintén jövőre ér a megvalósítás fázisába.
 

 

Kapcsolódó cikkünk

Az osztályvezető tájékoztatása szerint más nagy projekteken is dolgoznak, ugyanis Királyhelmecen nagy esőzéskor komoly gondokat okoz a hegyről lezúduló víz. Ez a gond egy nagyobb beruházással, kb. 500 ezer eurós költséggel megoldható lenne. A Fő utcai irodaházban, mely nagyrészt kihasználatlanul áll, egészségközpontot szeretnének kialakítani, erre legalább 1 millió eurót szánnak. A település újabb szociális bérlakások építését is tervezi, ehhez a legnagyobb igényelhető támogatás meghaladja a 2,7 millió eurót. Mórocz Péter hangsúlyozta, a tervek megvalósítását a város anyagilag bírni fogja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?