Ünnepi hangolódás a Papp Katalin művészeti alapiskolával

Papp Katalin művészeti alapiskola
Párkány |

A régmúlt karácsonyok hangulatát szerették volna megidézni ünnepi műsorukkal a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola növendékei és pedagógusai. Szándékukat siker koronázta: a műsor végén a szereplőket a közönség többször is visszatapsolta.

 

„Valahogy úgy vagyunk gyermekkori emlékeinkkel, mint a filmvászon képeivel. Minél távolabbról nézzük őket, annál tisztábbak, annál jobban gyönyörködtetnek. Mikor már az élet delén túl, szemünk látása homályosodik, akkor lelki szemeinkkel kezdünk nézelődni, és mint a karácsonyfa díszeit ezüst- és aranyfüsttel, úgy vonogatjuk be gyermekkori emlékeinket a képzelődés aranyszínű szálaival” – mondta köszöntőjében Papp Katalin igazgató, aki úgy véli, a gyerekek nem azt csinálják, amit mondanak, hanem azt, amit mutatnak nekik. „Ezért fontos, hogy jó példával járjunk elöl, és megmutassuk nekik, hogy a legszebb ajándék az együtt töltött idő és az egymásra figyelés” – tette hozzá.

A műsort a táncosok Csajkovszkij Diótörőjének részletével nyitották meg. A folytatásban a zongoristák, a vonószenekar, a fuvolások és gitárosok játékában gyönyörködhetett a közönség. A Rómeó és Júlia című musical főcímdala mellett elhangzottak klasszikus magyar (Hull a pelyhes, Mennyből az angyal) és angol (Last Christmas) karácsonyi dalok is. Ňaňo Nimród dobshow-val és a kiskórussal kísért szólóját a közönség lelkes tapssal jutalmazta. A gyerekkórus mellett fellépett az iskola DaLeRaMa formációja is. Előbbi Esterházy Dormi Jesusát és Gryllus Vilmos Fehér karácsonyát, utóbbi a Bobby Helms Jingle bell rock című szerzeményét adta elő. A gála egyik meghatározó produkciója a népi zenekar előadása volt, amely régi magyar karácsonyi dalokat adott elő. Őket a színpadon a Stilla Pectus követte. A finálé szólóját az iskola egykori növendéke, Lajos Sándor énekelte.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?