"Hogy az élet nem habos torta, azt a sárga kabátos ember Kudlik Júliától tanulta meg először."
Hogy az élet nem habos torta, azt a sárga kabátos ember Kudlik Júliától tanulta meg először. Ez még azokban az időkben történt, amikor az MTV-ben bemondók ismertették a televíziónézőkkel a műsort a Műsorismertetés című műsorban. Komolyabban vehető műsorismertetők, bemondók voltak: Kertész Zsuzsa, Berkes Zsuzsa, Kovács P. József, a vége felé pedig Bényi Ildikó, meg bizonyos Borbás Mária, akit manapság mindenki csak Borbás Marcsiként ismer. Néha azonban, felhősebb napokon Kudlik Júlia is feltűnt bemondóként, ilyenkor a sárga kabátos ember mindig azt várta, hogy Kudlik Júlia a várható műsorok felsorolásán kívül mond valami vicceset, de Kudlik Júlia ilyenkor soha semmi vicceset nem mondott. Pedig a sárga kabátos ember ezt elvárta volna tőle mint Antal Imre feleségétől, még akkor is, ha Kudlik Júlia nem volt Antal Imre felesége (Antal Imre sosem volt nős, anyukájával élt élete végéig). Néha együtt ültek a drapp kanapén a Szeszélyes évszakokban, talán ezért hitte mindenki, hogy házastársak (akik sokat ülnek egy kanapén, házasodjanak össze). Antal Imre halálának egyébként idén áprilisban volt a tizedik évfordulója, Kudlik Júlia viszont él, állapította meg nemrég a sárga kabátos ember. Érdekesnek találta továbbá, hogy Antal és Kudlik közt éppen tíz év korkülönbség volt, ráadásul mindketten júliusban születtek, Imre 1935-ben, Júlia 1945-ben. A sárga kabátos embernek erről eszébe jutott, hogy akkor Kudlik Júlia gyakorlatilag egyidős Hobóval, Földes Lászlóval, aki szintén 1945-ben született, bár nem júliusban, hanem februárban, méghozzá február 13-án. Ezt meg is énekelte a 45-ös blues című dalában, amely így végződik:
Hazatérő hadifogoly arcát a Napba mártja,
Előtte kisfiú játszik, a szép új világ kovácsa.
Sápadt és folyton éhes, neki semmit nem jelent,
Hogy kétszázezer a fagyhalálba, hatszázezer a füstbe ment.
Mindez azért is érdekes, mert Hobo születése napján, 1945. február 13-án kezdték meg a szövetségesek Drezda két napig tartó szőnyegbombázását, gyakorlatilag megsemmisítve a város történelmi központját (melyet a következő évtizedekben aztán majdnem pontosan újjáépítettek). A sárga kabátos embernek erről eszébe jutott Kurt Vonnegut regénye, Az ötös számú vágóhíd, melynek főszereplője szintén megjárta Drezdát ezekben a napokban. A történet viszont csak itt kezd igazán izgalmassá válni, hiszen Vonnegut majdnem napra pontosan egy évvel korábban halt meg, mint Antal Imre: a humorista 2008. április 15-én, az író 2007. április 11-én. Ez azért is érdekes, mert Vonnegut 1922-ben született, november 11-én, vagyis 11-én született, és 11-én is halt meg. És ha ezt a két 11-et összeadjuk, megkapjuk a 22-t. A sárga kabátos ember idővel arra is rájött, hogy ha a 22-es szám közepébe beépítünk két nullát, akkor megkapjuk a 2002-es számot, ez pedig az az év, amikor Borbás Marcsi megszűnt tévébemondó lenni (1995-től mondott be). A sárga kabátos ember neki főleg azért hálás, mert tőle értesült először a haltöpörtyű létezéséről. Borbás Marcsi ugyanis a bemondóság megszűnésével többek közt a Főtér című honismereti, településeket bemutató műsor egyik vezetőjeként is feltűnt a képernyőn, még Borbás Mária néven. Vasárnap délelőtt, ha az ember kihagyta a szentmisét, vagy az történetesen reggel nyolckor kezdődött (abban az időben ez nem volt ritkaság, mert a sárga kabátoséknál a pap három faluban is misézett), érdemes volt megnézni a Főteret. Kis szerencsével kifogott az ember egy olyan adást, melyben a műsorvezető hölgy nem bólogatott, miközben a mikrofonjába nyilatkoztatta alanyait (vagy csak elviselhető mértékben). Borbás Mária nem tartozott a beteges bólogatók közé, és ezért a sárga kabátos ember hálás volt neki. De életre szólóan akkor kötelezte őt le, amikor Szegeden járva a halászléfesztivál kapcsán képernyőre vitte a haltöpörtyűt. A kedves nézők megtudták, hogy a haltöpörtyű alapanyaga a hal azon része, amelyet jobb híján most nevezzünk a hal hasa aljának: ezt vágják gusztusos csíkokra, olajban kisütik, és ropogós falatkák keletkeznek, melyeket a szegedi szakácsok elneveztek haltöpörtyűnek. A sárga kabátos ember azóta sem evett haltöpörtyűt, holott mindig eszébe jut, ha Borbás Marcsit valahol meglátja (ez nem szokott előfordulni túl gyakran, évente talán kétszer). Az szokott még ilyenkor eszébe jutni, hogy Borbás Marcsi a pécsi egyetemen egy ideig egy csoportba járt Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag zenekarok frontemberével. De csak rövid ideig, mert a frontembert aztán elragadta a színpadi jelenlét.
Aki nem hiszi, egyen haltöpörtyűt.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.