Minden gyermek isteni áldás

A kisbusz ott áll a szegedi ház előtt, délutáni bevetésre várva. Marci és Dóri már útban van hazafelé, valami intéznivalójuk akadt a városban. Csaknem egyszerre érünk a kapu elé, én azonnal megismerem Joób Mártont, a háromszoros világbajnok, olimpikon kenust sokszor láttam versenyezni. Bájos felesége, Dóri mosolyogva beinvitál, de mindjárt figyelmeztet is arra, ami jól látható, hogy vigyázzunk, mert az átépítés miatt az udvar még nincs rendben.

Benn a házban nagy a csend, csak Noel van otthon Lottival. Nem érezte jól magát, ezért nem ment iskolába. Ő vigyáz a 15 hónapos kislányra, aki jóízűen szundizik. Marciék azért szervezték így a látogatást, hogy míg a gyerekek iskolában, óvodában vannak, zavartalanul beszélgethessünk.

„Kettős” élet

Marci a kenuval vált ismertté, pedig zenészcsaládból származik, szülei a Zeneakadémián végeztek. „A zene megmaradt – igazít ki gyorsan. – Gitározom, öt évig hegedültem. Dóri is tud zongorázni. A zene a fő vonal, de hoztuk a sportot is.” A hat lány és három fiú is „kettős” életet él, mindegyik zenél és sportol is. Gréti zongorázik, méghozzá nagyon jól, emellett úszik, Martin gitározik, és ügyesen teniszezik, Noel furulyázik és kenuzik, Kevin csellózik, és teniszre jár, előtte jégkorongozott, Doroti hegedül és úszik. A kisebbek majd jövőre kezdik.

Elképzelem, hogy lassacskán összeáll egy zenekar, de azt a hangzavart is, amikor a gyerekek gyakorolnak. „A négy nagy, Gréti és a három fiú fenn lakik az emeleten, ők ott gyakorolnak. Gréti sokat zongorázik egyedül is, bármikor, ha kedve van, leül, Martin lefekvés előtt még elő szokta venni a gitárt. Ha gyakorolnak, nagy a zenebona, de ezt a gyerekek maguk megoldják. Mi néha figyelmeztetjük őket, hogy most már alvás. Alappillér, hogy mi a feleségemmel együtt tölthessünk néhány órát, ezért elvárjuk a gyerekektől, hogy fél kilenckor, kilenckor elcsöndesedjenek.” Marci hangjából érezhető, hogy nincs gond.

Noel néha bekukkant hozzánk, de jól nevelt gyerekként nem zavar. Csak amikor megkérdezem, hogy ha egyszer összeállna a zenekar, milyen lenne. „Hát, nem is tudom” – érkezik a válasz. Grétinél viszont már felfedezhető, hogy a könnyűzene iránt vonzódik.

Tudatos volt a döntés

„Nem kis logisztikát kíván a szervezés” – mondta még a telefonba Marci, amikor afelől érdeklődtem, miként lehet elérni, hogy mindenki odaérjen a zeneórára vagy az edzésre. A háromszoros világbajnok kenus egyik gyermekét sem edzi, eltávolodott a sporttól, bár ahogy ezt kimondja, rögtön helyesbít, hogy nem teljesen, mert a szegedi városházán sportbizottságot vezet, és elnökségi tag a helyi kajak-kenu egyesületben. Marci a harmadik gyerek születése után búcsúzott el az aktív sportolástól. Most vállalkozó, reklámtevékenységgel foglalkozik, emellett építőipari tevékenységet is folytat, ráadásul a körzetük önkormányzati képviselője.

Dóri, aki egyébként németnyelv-tanár és idegenforgalmi menedzser, tizennégy éve a világ legszebb hivatását gyakorolja: főállású anyuka. „Tudatos döntés volt, másrészt nem is hiányzik, hogy mást csináljak. A gyerekek nem tanulnak németet – Dóri jövőre kezdi –, hanem angolt, de abban is tudok nekik segíteni. A tanulásban szerencsére nem kell, okosak, céltudatosak, jó tanulók.”

Közben megjön Gréti, köszön, de rögtön elvonul, azt mondja, nem érzi jól magát. Valószínűleg nem túl komoly a dolog, mert rövidesen felcsendül a zongora hangja.

19 évesen kérte meg Dóri kezét

Jelenleg 11 tagú a család. Marci érettségi után kérte meg Dóri kezét. „Emlékezetes pillanat volt. Az apósom főorvos volt, az anyósom orvosprofesszor, a veje is sebész, a menye gyógyszerész, én meg a kis érettségivel odaálltam, hogy a lányuk kezét megkérjem.” „Én vagyok háromból a legkisebb” – vág a szavába Dóri. „Ebből a szempontból korán kezdtünk – veszi át a szót ismét a családfő. – Tizenkilenc éves voltam, 21, amikor házasodtunk, Dóri 21, illetve 23. Gréti közel két évvel később érkezett.”

„Kisgyerek korunk óta ismerjük egymást – mesélnek felváltva. – Jó barátok voltunk, egy gyülekezetbe jártunk. Ott született a barátság, ebből lett szerelem. Meg szomszédok voltunk. Nagy kincs, hogy nekem is a Dóri az első az életemben, meg Dórinak is én – dicsekszi Marci. – Különleges dolog, és erre vigyázni is akarunk, mert nagy érték, bármennyire mondják a mai világban, hogy ez hülyeség, nem működik, mi abban hiszünk, hogy igen.”

„Örülünk, hogy így mentünk bele – Marci szavait megerősítve Dóri is megszólal: – Elhatároztuk a legelején, hogy így szeretnénk.” Majd újra Marci: „Így erős a házasságunk, így merünk ennyi gyereket vállalni; erre egyébként sokan rákérdeznek. A házasságunk alapja nagyon szilárd, nem egy bizonytalan valami. Nem azért van ennyi gyerekünk, mert nem lett volna alkalmunk védekezni, mi mindegyiket tudatosan terveztük. Először 5-6-ot szerettünk volna, aztán megjött a kedv, hogy több legyen.”

Kulcsfontosságú értékrend

A szegedi Joóbék esetében a család egy csoda. Jártunk már olyan helyeken, ahol a felelőtlen szülők miatt katasztrofális viszonyok uralkodtak. Dóri is megerősíti, hogy jó dolog a nagy család, de csak akkor, ha megvannak hozzá a körülmények. „Mikor elindultunk, azért nem voltunk ilyen anyagi szinten” – mondja Marci. Dóri a szavába vág: „Azért nem kell azt gondolni, hogy éheztünk volna. De ahogy jöttek a gyerekek, úgy egyre jobb körülmények között éltünk.” Biztosak voltak magukban, volt felelősségérzetük, mindketten olyan családból jöttek, ahol szigorú értékrend alakult ki. „Ez nagyon fontos az életünkben – erősíti meg Marci. – A bibliai értékrend számunkra kulcsfontosságú. A gyerekeket is erre neveljük.”

Már ejtettünk szót a logisztikáról, csakhogy ez önmagában nem elég, működésképessé kell azt tenni. Perceken belül megtapasztaljuk, hogy a valóságban ez mit jelent. Hétköznapokon három, fél négy körül elindul a verkli, este hat, fél hét körül ér haza mindenki. Egy délután a kisbusznak tizenhárom helyen kell megállnia, míg mindenki hazakerül a különórákról, edzésekről. Fontos, hogy senkiről se feledkezzenek meg, merthogy ritkán, de ilyen is megesik. Vagy az, hogy reggel a gitár otthon marad. „Reggel még nem mindig tudunk erre is gondolni. Iskolatáska, úszómez, tornacucc, ami délelőtt kell, s hol van még a délután” – sorolja Dóri. „Ilyenkor az a fontos, hogy az ember megőrizze a nyugalmát – veszi át a szót Marci. – No, az kihívás. Alapvetően nyugodt emberek vagyunk.” Dóri megjegyzi: „Én azért nem vagyok annyira nyugodt.”

Megértőbbek, adakozók, önzetlenek

Vannak jobb és nehezebb napok, ez nem vitás. A gyerekek nyűgösebbek, esetleg visszabeszélnek, ilyenkor próbára teszik a szülők türelmét. Ez egy-kettőnél is megesik, hát még kilenc esetében! A kisebb családokban is akadnak feszültségek. Sőt, a jól működő nagy családban sokkal nagyobb lehet a megértés a gyerekek között, kevésbé lesznek önzőek, fokozottabb az egymás iránti tolerancia. „Hisszük, hogy hosszú távon így fog ez működni – reménykedik Marci. – Határozott, önérzetes gyerekek, látjuk, hogy egymás iránt is érzékenyek, adakozók. Két-három éve Martin minden csokit, cukorkát, apró ajándékot, amelyet a névnapjára és Mikulásra kapott, összegyűjtött, hogy karácsonykor odaadja a szegény gyerekeknek. Megható volt, s nem tőlünk jött a kezdeményezés.” „Látja, hogy mi is szeretünk adni. Karácsonykor a cipődobozokat rakják meg, s hozzák a játékaikat, hogy ezt is, azt is odaadják. Jó, hogy így megtanulják” – véli Dóri.

A szülők felváltva magyarázzák, mik az előnyök. „Egy nagy családban sok olyasmi van, amit egy- vagy kétgyerekes családban nem tudnak megtanulni a kicsik. Valahol az nyugtat bennünket, hogy a gyerekeink is úgy nyilatkoznak, ők is nagy családot szeretnének” – jegyzi meg az anyuka.

Isteni gondviselés

Joóbék annak idején építkezni akartak, de a családfőnek volt egy sikertelen vállalkozása. A hatodik gyermek születésekor költöztek mostani otthonukba, amely mára csaknem kétszer akkora lett, mint amilyen volt. Kedvező áron jutottak hozzá, egy kemény vállalkozó szívét meglágyította a sok gyerek. Marci szerint „a nagy család hozza az isteni gondviselést. Amit elbuktunk, máshonnan visszakaptuk.” A házban 11 szoba van, a nagyok külön laknak, a kisebbek párosával.

Dóri szülei már nem élnek, a Joób nagyszülőknek, akik még mindketten aktívak, most születik a 21. unokájuk, pedig Marci egyik húga még nincs férjnél. A tágabb család egyben nem, csak szakaszosan találkozik. Dóri elárulja, hogy „általában hozzánk jön mindenki, mert itt van a legtöbb hely, itt férünk el.”

A karácsonyi ajándékozás szabályát Marci írja le: „Karácsony előtt mindenki húz egy nevet, s akit kihúzott, azt lepi meg ajándékkal. Persze néha újra kell húzni, mert az első körben elárulják.” Nem szeretik a nagy dolgokat, a karácsony nem erre van – mondja nyomatékosan Dóri. A fa viszont többméteres, mennyezetig érő, Marci létráról díszíti a gyerekekkel. Ilyen népes családban igazi kihívás az ünnepi lakoma elkészítése, de ezt is lazán tudják kezelni, mint minden mást. Annak idején Dóri anyukája segített, most az anyósa süti a süteményt, főzi a töltött káposztát. Hatalmas mennyiségben. Egy-egy hétvégén is tetemes mennyiség fogy. Naponta háromszor megy a mosógép, egy-két óra vasalással telik. Dórinak nincs bejárónője, így a házat rendben tartani óriási munka. A bevásárlás nem kevésbé: 12 liter tejet vesznek egyszerre, 50-60 zsemlét, négy kiló sajtot, hat kiló sonkát, s két-három nap alatt kiürül a hűtő.

Sokan azt mondták nekik, hogy őrültséget csinálnak, most meg irigykednek rájuk. Joóbék Istenbe vetett hite kioltja a félelmeiket, aggodalmaikat, hiszik, hogy a gyermekáldás és Isten továbbra is megsegíti őket.

Közben besötétedett, Marci megjött a többi gyerekkel. Egyszerre zajos lett a ház, mindenki csacsog, ugrál, nagy a zűrzavar. A lányok beöltöznek a fotózáshoz, nagy a lótás-futás, Marci elvonul a konyhába, hogy elkészítse a vacsorát. Mi meg nehezen, de megválunk a gyerekektől, akik még szívesen eljátszogatnának, hiszen idegenek jelenlétében jobban elengedhetik magukat.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!