Karácsonyi hagyományok és információs kori szokások

A közösségi oldalakon karácsony táján felszorzódnak az ismerőseink által megosztott fényképek és videók. Van, aki már a készülődés pillanatait is rögzíti, és küldi az online térbe, hogy mindenki lássa a fenyővel való küzdelmet, a fafaragást, a süteménysütést vagy a díszítés folyamatát. Általában a felnőttek érzelmi attitűdje sokszor a fel nem ismert rivalizálás: „mi már itt tartunk”, „ilyen szép a fánk”, „boldogok a rokonok, és isteni a halászlé.” A kiskamaszok és tinédzserek nem feltétlenül arra várnak, hogy a kalács készen legyen, sokkal inkább az a fontos, hogy ki mit csinál, hogyan tölti a délutánt vagy az estét.

Bármely – okos eszközt használó – korosztályt nézzük is, teljesen egyértelműnek látszik, hogy az ünnepek sem kivételek a megosztás tekintetében, a folyamatos online jelenlét akkor is fontos. Nagy kérdés, hogy ilyen helyzetekben mi lenne a legjobb. Kikapcsolni és eltenni a telefont vagy tabletet, vagy legalább messzebbre tenni, hogy ne késztessen a kézbe vevésre? Mindez azért lenne fontos, hogy a valódi tapasztalat átélhető maradjon, és ne a megosztás élménye vegye át annak a helyét, ami régen a meghitt pillanatok offline érzését adta.

Ezen a területen régóta kongatják a vészharangot a kutatók. Azt mondják: csak el ne jussunk oda, hogy a megosztás lesz az élmény, nem pedig maga az élmény átélése. De nem lehet visszaforgatni az időt: mára – sokszor karácsonykor is – nem a szépre sült sütemény vagy a vintage karácsonyfa, hanem ezek azonnali megmutatása vált az öröm forrásává. Ilyenkor a felhasználó gyakran valamiféle hencegésből vagy akár rivalizálásból fényképet posztol, bízva abban, hogy mindenki irigykedve tekint majd rá. Mindenképpen érzelmeket akar kiváltani az ismerőseiből.

Nem az az igazán nagy baj, hogy ünnepek idején (is) ellepik a fotók az üzenőfalunkat. A probléma inkább az, hogy ez már szenteste bekövetkezik, és viszonylag kevesen várnak a posztolással pár napot. Az azonnaliság lett a fő szempont, miközben a közösségi médiának köszönhetően a korábban családi ünnepként aposztrofált eseményhez kinyílt az ajtó, és bárki beléphet rajta, hogy „leüljön” velünk a karácsonyi asztalhoz.

Az öröm már nem csak a miénk?

Abban a pillanatban, ahogy az életünknek ezek az intim részletei a kirakatba kerülnek, a bennünk lévő érzelmek is személytelenné válnak. A digitális nemzedék tagjaira leselkedő legfőbb veszély az, hogy eltűnőben van a személyesség és a jelen levés. Már nem feltétlenül akarjuk megtartani magunknak az örömünket, átélni a boldog pillanatokat. Inkább egy-egy felvételen keresztül megmutatjuk mindenkinek, és azt üzenjük: nézzétek, mi van nekem! A fiatalabb nemzedék tagjai számára az okostelefon olyan fontos, hogy anélkül valamilyen csonka élményt élnek át. Az eszköz jelenléte boldogságforrás, a dopaminlöketet adó közösségi média érzelmi hatása olyan erős, hogy felülírja a korábbi örömélményeket.

A tizenéves és huszonéves korosztály talán a legveszélyeztetettebb, mert nem is nagyon érzi, mennyi fontos dologról marad le az azonnali posztolások közben. Az idősebbek (harmincasok) hamarabb megálljt parancsolnak az ujjaiknak, amikor a fotó feltöltésére kerülne a sor. Ők inkább képesek odafigyelni és egymásra hangolódni, például karácsonykor, sokan közülük pontosan tudják, mennyire kiéghetnek, ha nem élik át időről időre a pillanat valódi (offline) varázsát.

A régi intimitáshatárok oldódását abban is látjuk, hogy a láttatás öröme tágra nyitja a korábban zárt ajtókat. Ebben komoly szerepe van a kíváncsiságnak, szeretjük görgetni az üzenőfalunkat, hogy lássuk ismerőseinket, éppen mit csinálnak.

Karácsony és korlátok

Mit lehetne tenni, hogy ne savanyú ábrázattal üljenek a digitális generáció tagjai a fa körül, mert nem posztolhatnak? Hogyan és mikor érdemes előre megbeszélni, hogy most a család egymásra figyel, nem pedig mások hasonló perceit akarja monitorozni?

Jó, ha egy családban beszélnek az online tér használatáról és arról, hogy ünnepekkor fontosabb egymással lenni. Valójában a mértéknél nem a feltöltött fényképek darabszáma vagy az online töltött percek száma az igazán fontos, hanem az, hogy a megosztásaink ne azonnal, a pillanat hevében történjenek, hanem később, egy higgadtabb érzelmi állapotban.

Amikor meghitt pillanatot rögzít a kamera, akkor más érzelmek keltődnek fel, mint ha egymás szemébe nézünk. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy egy későbbi időpontban ne lehetne az élményt megosztani, csak előbb át kellene élni. Nagyon sok kamasz videóját láthatjuk, amint épp örül, és bontogatja az ajándékait, de ilyenkor valójában a kamerának beszél, és igyekszik olyan módon viselkedni, hogy minél nagyobb nézettséget érjen el. Ez inkább szereplés, amely egy más érzelmi attitűd, olykor kicsit meg is hamisítva a valódit.

Ha egy családban előre megbeszélik, hogy zárt ajtók mögött tartják az ünnepet, és csak napokkal később osztják meg, az bölcsebb döntés, mint egy azonnali helyzetben veszekedni. Tudjuk, hogy az internet és az okoseszközök nem jó, ha a jutalmazás/büntetés eszközei, ezért érdemes korábban közös döntést hozni. Nem hatalmi szóval, hanem szeretettel.

A karácsony a szeretet ünnepe. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy olykor ne pattanna ki egy-egy veszekedés a napok folyamán. De – ahogy a kutatók mondják – a technológia már beleszól az érzelmi működésünkbe, és magával húzza azt. Ezért kell odafigyelni, hogy ne az információs kor döntsön arról, milyen lesz a hangulatunk, hanem mi magunk. A karácsonyt jó megtartani múlt századi módon, lassú időben, érzelmekkel és egymás iránti figyelemmel.

Tari Annamária pszichoanalitikus

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!