Esélyes és esélytelen elnökjelöltek

*
Pozsony |

Az ellenzék igyekszik rendezni a sorait a köztársaságielnök-jelöltek frontján. A lapunk birtokába került közvélemény-kutatási adatok pedig új megvilágításba helyezhetik Bugár Béla (Híd) támogatottságát. 

Hétfőn az OĽaNO bejelentette, a köztársaságielnök-választáson kész lenne támogatni a Zuzana Čaputová, František Mikloško és Robert Mistrík hármasból valakit, ha az említett jelöltek maguk között meg tudnak egyezni, hogy az egyikük javára a másik kettő visszalépjen. Čaputová erre azt reagálta, szerinte még korai a visszalépésről gondolkodni, de hozzátette, minden demokratikus jelöltnek készen kell állnia arra, hogy egy döntő pillanatban felelősen viselkedjen.  

A KDH nem állít saját jelöltet 

Korábban már a KDH is bejelentette, nem állítanak önálló jelöltet. A párt számára elsősorban Remišová vagy Mikloško támogatása jöhet szóba. Ha azonban úgy látják, hogy egyikük sem esélyes, akkor a legerősebb ellenzéki jelölt mögé állnának be.  

Az AKO felmérés 

Az elnökjelöltek esélyeit új fényben mutathatják a lapunk birtokába került közvéleménykutatási-adatok. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az AKO közvélemény-kutató ügynökség 1000 válaszadót kérdezett meg, akik csak a már bejelentett elnökjelöltek közül nevezhették meg azt, akire szavaznának. A kutatást Čaputová választási stábja rendelte meg. A felmérés szerint, ha az államfőválasztás decemberben zajlott volna, akkor Robert Mistríkre szavazott volna az emberek 16,8 százaléka. A második helyen Bugár Béla (Híd) végzett volna 16,2 százalékkal.   

A kormánypártok közül még csak a Hídnak van jelöltje 

Szerkesztőségünk birtokába kerültek az AKO felmérésnek Bugár Béla támogatottságára vonatkozó részletei. Az eddig nyilvánosságra nem hozott adatok szerint Bugárt a Híd szavazóin kívül inkább a Smer és az SNS választói támogatnák. A kutatás részletes adatai szerint, ha a Smer és az SNS is bejelenti köztársaságielnök-jelöltjét, az Bugár esélyeit is alaposan átrendezheti. 

Részletes adatok 

A birtokunkba került felmérés részletes adatai azt mutatják, hogy Bugárra a megkérdezett magyaroknak a 30 százaléka, a szlovákoknak pedig a 8,4 százaléka szavazna. Mivel azonban szlovák szavazók száma több mint tízszer magasabb mint a magyar szavazóké, ez az eredmény abszolút számokban sok szlovák voksot jelent.  

Fiatalok vs. idősek 

A korcsoportos bontás azt mutatja, az életkor növekedésével növekszik a Híd elnökének támogatottsága is. Míg a 18 - 35 évesek körében 5,2 százalék, addig a 66 év felettiek között már 15,1 százalék. Fordított tendenciát mutat ugyanakkor a végzettség szerinti bontás: A csak alapiskolai végzettséggel rendelkezők 11,6, a középiskolát végzettek 10,7, a diplomásoknak pedig 6,5 százaléka szavazna Bugárra.  

Pártpreferenciák és az elnökjelölt 

A részletes támogatási adatok közül talán a megkérdezettek pártpreferencia szerinti bontása a legizgalmasabb. Eszerint a Híd választóinak 67,4, az SNS szavazók 11,1, a Smer szavazóknak pedig 17,3 százaléka szavazna Bugárra. Az ellenzéki választók körében azonban látványosan alacsony a Híd elnökének támogatottsága. A Sme rodina szavazóinak 2,8, a Progresszív Szlovákia, a Spolu, és az OĽaNO választóinak 0,0 (azaz statisztikailag ki nem mutatható) százaléka szavazna Bugárra. A Progresszív Szlovákia és a Spolu szavazói azonban a két párt alacsony általános támogatottsága miatt eleve kis számban lehettek jelen a megkérdezettek között, ezért ez alapján nehéz a fenti adat pontosságára következtetni. Az azonban, hogy az OĽaNO választói nem szavaznának Bugárra, már nagyobb valószínűséggel mondható ki.  

SaS, KDH, MKP 

Az SaS szavazók 3,4, a KDH-sok 4,5 százaléka voksolna a Híd elnökére, de az MKP-sok 7,1 százaléka is őt választaná. A nagyon alacsony általános támogatottságú Szlovák Kommunista Párt szavazóinak pedig 25 százaléka választaná Bugárt.  

Regionális bontás 

Az adatok regionális bontása is érdekes képet mutat. Eszerint Bugárnak Pozsony megyében 2,7, Nagyszombat megyében 9,7, Nyitra megyében 19,5, Besztercebánya megyében pedig 14,8 százalékos a támogatottsága.  

Módszertani kiegészítés 

Fontos megjegyezni, hogy a fenti, részletes adatok a megkérdezettek teljes számához aránylanak. A válaszadók 35 százaléka ugyanis még nem tudta, nem akarta megmondani, kire szavaz, vagy egyáltalán nem menne el szavazni. A mérés módszertanához tartozik, hogy ezt a 35 százalékot nem veszik figyelembe akkor, amikor az egyes jelöltek támogatottságát számolják. Így a jelöltek preferenciái csak a valóban választani szándékozók számához (a megkérdezettek 65 százalékához) aránylanak. Ezzel a korrekcióval jön ki végül Bugár 16,2 százalékos támogatottsága. 

A politológus óvatosságra int 

Az adatok értelmezése végett megkerestük Grigorij Mesežnikov politológust, aki felméréssel kapcsolatos kételyeinek adott hangot. A szakember lapunknak elmondta, hogy kevésbé tartja értékesnek az olyan a közvélemény-kutatást, amely nem tartalmazza az összes jelöltet. Mint az ismeretes, az SNS és Smer sem mutatta be, kit indítana az elnöki posztért. A politológus kiemelte, hogy a részletes adatok szerint viszonylag sok smeres és SNS-es választó voksolna Bugárra. Ha azonban ez a két párt is bejelenti, ki lesz az elnökjelöltjük, ezek a szavazók valószínűleg a pártpreferenciájuknak megfelelő jelöltet választanák. Mesežnikov szerint az ilyen kutatások ugyan utalhatnak valamire, de messzemenő következtetéseket nem lehet belőlük levonni. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?