Oktatási tárca: Az NKÚ igazolta, hogy a minisztérium helyesen járt el SAV-ügyben

Szlovák Tudományos Akadémia
Pozsony |

Az Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium szerint az Állami Számvevőszéknek (NKÚ) a Szlovák Tudományos Akadémiával (SAV) kapcsolatos ellenőrzéséből az következik, hogy az összes érv, melyet a tárca az SAV ügyével kapcsolatban felhozott, helyes volt. Erről az oktatási tárca sajtóosztálya tájékoztatott hétfőn.

 

„A Szlovák Tudományos Akadémiáról szóló törvény, amely az SAV átalakítását szabályozta, homályos és kétértelmű volt a kutatási közintézetekről (VVI) szóló törvény kontextusában. Arról a változatról van szó, amelyet még 2015 áprilisában hagyott jóvá a kormány Jogalkotó Tanácsa, majd pedig májusban az oktatási tárca Juraj Draxler miniszterrel az élen a kormány elé terjesztett” – áll az oktatási tárca közleményében. Az említett javaslatot a minisztérium vezetése közösen készítette el Pavol Šajgalíkkal, az SAV vezetőjével. „Később maga az SAV sem volt képes a törvény szerint eljárni a regisztráció során. Két lehetséges jogi értelmezés merült fel. Az oktatási tárca jogi értelmezésének és eljárásának a helyességét később a Főügyészség is megerősítette” – folytatódik a nyilatkozat.

 

Az NKÚ jelentése a tárca szerint megállapítja, hogy az átalakításra szánt időkeret viszonylag rövid volt, valamint hogy a probléma az SAV és az oktatási minisztérium közötti hiányos és megkésett kommunikációból adódott. Az NKÚ továbbá az elégtelen átláthatóság kockázatára is figyelmeztetett az állami vagyon átruházásával összefüggésben. A tárca rámutatott: a minisztérium munkatársai a múltban többször is felhívták a figyelmet az állami tulajdon értékbecslésével kapcsolatos problémákra, illetve ragaszkodtak a vagyoni eszközök hatékonyabb azonosításához, amiért bürokratizmussal vádolták őket. „Az NKÚ ellenőrzésének eredményei megerősítették az álláspontunk helyességét, ami miatt korábban tényleg jogtalanul bíráltak minket” – jelentette ki Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter.

„Az oktatási tárca értékeli az NKÚ hozzáállását. A vizsgálat igazolta, hogy az ügy feleslegesen át lett politizálva, és ha nem lettek volna felállítva átlátható szabályok, nagyon komoly kockázatokkal járt volna a negyedmilliárdos állami tulajdon átruházása. Egyszersmind támogatjuk az NKÚ javaslatát, miszerint az SAV átalakítását fokozatosan és önkéntes alapon kellene véghezvinni” – nyilatkozta Lubyová, hozzátéve: javasolják a finanszírozás módjának megváltoztatását is, mégpedig szerződésmódosítás által. A miniszter hangsúlyozta: tárgyilagos hangnemben a tárca kész tárgyalásokat folytatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?