Ma is biciklizik a legidősebb tippelőnk

x

„A biciklizés a hosszú élet titka” – árulja el látogatásunkkor a hanvai Eke Elemér, aki 92 évesen az Új Szó Tippelők-fociligája legidősebb versenyzője. Évtizedek óta lapunk olvasója, a sporthírek mellett az Egészség melléklet írásait kedveli leginkább.

Tompa Mihály falujában mindenki ismeri Elemér bácsit, ugyanis mindig nagyon aktívan részt vett a közösség életében. Volt pártelnök, sportelnök, Csemadok-elnök, egy időszakban nyolc különböző funkciót is betöltött. Kora ellenére ma is fontos feladatot vállal: ő a község lelkiismeretes harangozója – természetesen a templomba is biciklivel jár. 

Könyvelést tanult, több környékbeli faluban is dolgozott – Gömörpanyitra és vissza összesen 44 kilométert tekert naponta, Fügébe már csak 24-et, de dolgozott Runyában is, később helyettesítő postásként Csízbe kerekezett rendszeresen. „És amikor fiatalok voltunk, akkor meg mindenhová, a lányok után” – jegyzi meg csibészes mosollyal.

A sport nagy szenvedélye, ezért is volt 26 éven át sportelnök a faluban. „Ismertem az összes focibírót, de sokan közülük már meghaltak” – magyarázza Elemér bácsi. Tavaly az unokájával még eljárt Rimaszombatba vagy Tornaljára meccsre, most már inkább csak a tévében követi a sportot, a focitól kezdve a kézilabdán, jégkorongon át a teniszig. 

„Biciklivel soha nem volt balesetem, de egyszer felborultam a traktorral. Eltört a lábam. A biztosítótól 4600 koronát kaptam, vettem belőle egy tévét. Enyém volt a harmadik tévé a faluban, jöttek is hozzám nézni a focit, de a legjobban talán a korcsolyát szerették, akkor nem fértek a házba!” – idézi fel a régi tévénézési szokásokat Elemér bácsi.

Az Új Szóban minden játékba bekapcsolódik, a tippversenyben is kezdettől fogva részt vesz. „Nyertem már labdát, játékot, könyvet, de az utóbbi időben kevesebb a szerencsém, egy-egy góllal szoktam tévedni” – mondja Elemér bácsi, és büszkén hozzáteszi, az 50-es évektől lapunk olvasója: „Volt a faluban egy klub, ahol táncmulatságokat szerveztem. Volt ott minden, csak pálinka meg bor nem. Oda is sokszor elvittem az Új Szót, hogy minél többen olvashassák!”

Elemér bácsi ma a keddi régiófocis táblázatokat tanulmányozza elmélyülten, de az Egészség mellékletben is hasznos információkat talál, és a politika is érdekli. Határozottan kijelenti: „Amíg élek, én biztosan nem mondom le a lapot!” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?