Ismételten megszavazták a Kiska által vétózott törvényeket

Andrej Kiska
Pozsony |

A parlamenti képviselők csütörtökön megtörték Andrej Kiska államfő vétóját, és eredeti formájában fogadták el újra az üzletláncokra vonatkozó különadóról szóló jogszabályt.

 

Az elfogadott jogszabály értelmében az üzletláncok jövő évtől különleges, a nettó árbevételük 2,5%-ának megfelelő összegű illetéket kötelesek fizetni az államnak. A 135 jelen lévő képviselőből 78 szavazott a törvényjavaslat mellett, 43 ellene, 14 képviselő pedig tartózkodott. A jogszabályt először 74 szavazattal fogadta el a parlament december 6-án.

Andrej Kiska államfő megvétózta a törvényt, és visszautalta a parlamentnek újratárgyalásra. Az elnök azt kifogásolta, hogy a illeték bevezetése nem kínál rendszerszintű megoldást, és diszkriminál bizonyos üzletláncokat. Az elnöki vétó megtöréséhez legalább 76 szavazatra volt szükség.

A törvényjavaslatot az SNS képviselői készítették elő. Az igazságosabb elosztás érdekében szerintük új, a hazai mezőgazdaságot és élelmiszeripart támogató mechanizmusok kialakítására van szükség, ezen belül elsősorban a mezőgazdasági termények áruforgalmával kapcsolatos elemzésekre, felmérésekre, kiállításokra és bemutatókra. Mindezt a különadóból befolyó összegéből finanszíroznák.

 

Kapcsolódó cikkünk

A illeték fizetése alól felmentették a kis- és közepes vállalkozásokat, a kereskedelmi szövetségeket és azokat az üzleteket, amelyek a törvény által meghatározott úgynevezett legkevésbé fejlett járásokban találhatók.

A parlament tegnap az államfő által ugyancsak megvétózott, rendőrségről szóló törvényt is megszavazta. Így 2019 februárjától új szabályok alapján fogják megválasztani a rendőrfőkapitányt. A rendőrfőkapitányt továbbra is a mindenkori belügyminiszter nevezi ki.

Újdonság, hogy a jelölteket kétfordulós versenypályázat során fogják kiválasztani. Előbb egy héttagú bizottság bírálja el a jelölteket, mely a belügyminiszter két jelöltjéből, a főügyészből, a rendőrfőkapitányból, a belső ellenőrzés vezetőjéből, a rendőrszakszervezet és a rendőr-akadémia képviselőjéből áll fel.

 

A jelölteknek át kell esniük a parlament védelmi bizottságának nyilvános meghallgatásán, mely egyszerű többséggel javaslatot tehet a főrendőrre. Leváltani azonban már csak háromötödös többséggel lehet, menesztéséről a belügyminiszter javaslatára a védelmi bizottságnak kell döntenie.. A testület élére csak olyan jelöltek pályázhatnak, akik legkevesebb 10 éve a testületben szolgálnak. A rendőrfőkapitány négy évre kap mandátumot, és újabb, tehát összesen két cikluson keresztül irányíthatja a rendőri testületet.

Denisa Saková (Smer) belügyminiszter szerint az új rendőrfőkapitány megválasztására jövő nyáron kerülhet sor. Mivel a jogszabály februárban lép hatályba, s a pályázati kiírással kapcsolatban különböző határidőket is be kell tartani. (TASR, ie, dp)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?