Közel volt a csodához a Juventus, de elődöntőben a Real

buffon
Madrid |

A Juventus közel volt a csodához a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóján a címvédő Real Madrid vendégeként: bár ledolgozta háromgólos hátrányát, ám a ráadásban Ronaldo tizenegyesgóljával a spanyolok jutottak a négy közé.

A Bayern München idegenbeli 2-1-es sikerét követően hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Sevillával, így szintén ott lesz a négy között.

Kedden a Liverpool és az AS Roma biztosította helyét az elődöntőben. Nyolc év után először fordul elő, hogy négy különböző ország együttesei várják az utolsó sorsolást, amelyre pénteken kerül sor.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Bayern München (német)-Sevilla (spanyol) 0-0
--------------------------------------------
Továbbjutott: a Bayern München, 2-1-es összesítéssel.

Real Madrid (spanyol)-Juventus (olasz) 1-3 (0-2)
------------------------------------------------
gólszerzők: C. Ronaldo (98., tizenegyesből), illetve Mandzukic (2., 37.), Matuidi (60.)
kiállítva: Buffon (93.)
Tj.: a Real Madrid, 4-3-as összesítéssel.

Korábban csupán három csapatnak sikerült háromgólos vagy nagyobb különbséget ledolgoznia, a Deportivo La Coruna, a Barcelona és kedden az AS Roma hajtotta végre a bravúrt, amelyre a Juventus 3-0-s hazai vereségét követően készült.

Villámgyorsan, 76 mp után vezetést szerzett a Juventus Mario Mandzukic góljával a Santiago Bernabéuban, ilyen korán még sosem kapott gólt a Real Madrid a Bajnokok Ligájában. Ezt követően magához tért a királyi gárda, többször is veszélyeztette a torinóiak kapuját. Újabb találatnak mégis a vendégdrukkerek örülhettek: Mandzukic másodszor is fejjel volt eredményes. Az első félidőben hazai pályán legutóbb 2000 februárjában a Bayern München ellen kapott két gólt a Real, amely a szünet előtt szépíthetett volna, ám Raphaël Varane fejese a felsőlécen csattant.

A szünetben Zinédine Zidane kettős cserével próbálta felrázni csapatát, viszont a Juventus Keylor Navas hibáját kihasználva újból eredményes volt, Blaise Matuidi élt a lehetőséggel, s ezzel egyenlített összesítésben. Már úgy tűnt, hogy hosszabbításban dől el a továbbjutás sorsa, ám Medhi Benatia a tizenhatoson belül hátulról érkezve felborította Lucas Vázquezt, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A Juventus kiváló kapusa, Gianluigi Buffon pedig heves reklamálásáért piros lapot kapott. Az olasz hálóőrt 117. - s vélhetően utolsó - BL-mérkőzésén először állították ki. A tizenegyeshez a 150. BL-találkozóját játszó Cristiano Ronaldo állt oda, s magabiztosan a bal felső sarokba lőtt, elődöntőbe juttatva csapatát. Az ötszörös aranylabdás portugál támadó az elmúlt idény fináléjával együtt egymást követő tizenegyedik összecsapáson talált be a BL-ben.

A müncheni találkozón egyik fél sem tudott betalálni, így nem forgott veszélyben a Bayern továbbjutása. A Sevillának nem volt kaput eltaláló lövése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?