Kiska aláírta a 2019-es költségvetést

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska államfő aláírta a 2019-es állami költségvetésre vonatkozó törvényt. A költségvetés Szlovákia történelme során először kiegyensúlyozott lesz.

A törvényjavaslatot Peter Kažimír pénzügyminiszter (Smer-SD) nyújtotta be. A kormány által elfogadott eredeti költségvetési javaslatban a bruttó hazai termékből számolt 0,1 százalékos veszteség szerepel, a módosító javaslat elfogadásával azonban ez a szám nullára csökkent, így elérve a kiegyensúlyozott gazdálkodást.

Az államkassza kiadásai 96,89 millió euróval csökkentek, a közigazgatási bevételek és kiadások így 2019-ben egyformán 37,161 milliárd eurót tesznek majd ki.

A költségvetésnek köszönhetően várhatóan több pénz jut a kormány által fontosnak tartott területekre, mint például a közszférában dolgozók, az egészségügyi dolgozók és a bírósági alkalmazottak fizetésének emelkedésére.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?