Újabb parkolót adnak át Királyhelmecen

parkoló királyhelmec
Királyhelmec |

Még az év vége előtt elkészült az az új parkoló, melyet a város vezetése a Fő utca melleti crossfitpálya közelében alakíttatott ki.

2014 és 2018 között az önkormányzat a település 7 pontján, összesen 190 új parkolóhelyet alakított ki. Egyebek mellett a városháza környékén, egy, a Kossuth és a Fő utca közötti telken, valamint az Ibrányi utcában szakaszain. A Szentesi úti sírkert mellett – a halottasház komplex rekonstrukciója keretében – szintén elkészült egy nagyobb, több, mint 30 férőhelyes parkoló. A lakosoktól kapott visszajelzések alapján azt tervezi a város, hogy ezt a jövőben bővítik, és a település más részein is szükség lenne parkolókra.

Legutább az Ibrányi utcában épült meg egy 24 férőhelyes parkoló, korábban ennek közelében egy másik, hasonló kapacitású, egy régi, használaton kívüli játszótér helyén. Az 56 ezer eurós fejlesztést egy kassai cég végezte, melynek előbb támfalakkal a parcellát is stabilizálnia kellett. A munka nyáron kezdődött el, és ősszel, közvetlenül az önkormányzati választások előtt fejeződött be.

Balogh Csaba, a városi hivatal vezetője elmondta, a kórház melletti lakótelepen, ahogy a város számos más pontján, komoly gondokat okoz a parkolás. A Fő és a Kórház utca által határolt telken, egy másik lakótelep közelében, idén átadnak még egy parkolót. Ennek a beruházásnak a kiadásait a város saját forrásból fedezte, mint ahogyan a munkálatokat is saját alkalmazottaival végeztette el. A most elkészült parkolót a héten átadják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?