Futballtámogatás határok nélkül

fociakadémia

A magyar kormány egyik vesszőparipája a futball támogatása. A támogatások azonban nemcsak magyarországi futballklubokba érkeznek, az Átlátszó.hu oknyomozó portál összesítése alapján Romániába, Szlovákiába és Szerbiába 16 milliárd forint (mintegy 50 millió euró) támogatás érkezett futballklubokba, stadionok és fociakadémiák létesítésére.

 

Magyarországon gyors ütemben nőnek ki a földből az újabbnál újabb stadionok, de a nemzeti futballmánia nem állt meg a határoknál, néhány éve a szomszédos országok magyarlakta területein is építkezések kezdődtek. Azóta különböző állami szervezeteken keresztül sok milliárd forintnyi közpénzt költött a magyar állam határon túli futballakadémiákra. Az elmúlt években a Felvidékre, Erdélybe és a Vajdaságba összesen 16 milliárd forint állami támogatás áramlott Magyarországról a Magyar Labdarúgó-szövetségen (MLSZ), valamint a Bethlen Gábor Alapon (BGA) keresztül. Ebből négy stadion, több mint tizenöt focipálya és további négy épület készült, illetve készül el, vagy legalábbis a rendelkezésünkre álló dokumentumok szerint a támogatásokat ezekre a célokra nyújtották.

Csíkszeredai pálya

A külhoni magyar sportklubok állami finanszírozása 2013-ban kezdődött. Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke ekkor kért támogatást egy Székelyföldön működő fociakadémiára. A BGA csak a kollégium épületére, illetve a hozzá tartozó ezerfős lelátóra 1,33 milliárd forintot (4,15 millió euró) utalt a román harmadosztályban szereplő FK Csíkszeredának, két pályára és működési költségekre pedig további 580 millió forint (1,8 millió euró) érkezett.

A csíkszeredai fociakadémiát és csatolt létesítményeit ugyanakkor nem csak a BGA-n keresztül finanszírozták. Az MLSZ-en keresztül további 1,82 milliárd forintot (5,7 millió euró) kaptak újabb három focipályára és működési költségekre. Ez így egyben 3,73 milliárd forint (11,65 millió euró). De még a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. is beszállt szponzorként.

Sepsiszentgyörgy is kap

Erdélyben egy másik futballklubhoz is jutottak magyar közpénzek: a 2011-ben alapított, a román első osztályban szereplő sepsiszentgyörgyi focicsapat, a Sepsi OSK 2 milliárd forintot (6,25 millió euró) kapott. A Sepsi OSK-t üzemeltető román cég Mészáros Lőrinc volt üzlettársához, Varga Károlyhoz köthető. A Sepsi OSK SA nevű vállalat 51 százalékos tulajdonosa a magyarországi Hódút Kft. útépítő vállalat kinti leányvállalata (HODUT ROM SRL), kisebbségi tulajdonosa pedig az Asociata Club Sportiv Sepsi OSK sportegyesület. A magyarországi Hódút végső tulajdonosa Varga Károly, akinek három közös magyar cége is volt a felcsúti fociakadémia elnökével.

Sepsiszentgyörgyön a két részletben kiutalt 2 milliárd forintos (6,25 millió euró) támogatást a csapat fociakadémiájának fejlesztésére, egy új irodaházra, edzőpályákra, valamint egy hétezer fős stadion építésére szánták – ez utóbbit még nem kezdték el építeni.

Az erdélyi városban nemrég újították fel – úgy, ahogy – a csapat régi, négyezer fő befogadására alkalmas stadionját, e mellé építenek tehát még egyet, ráadásul rögtön hétezer fős nézőszámra tervezve. A dokumentumokból az is kiderül, hogy az új stadion a romániai Hódút-leányvállalat telkére épül, amelyet bérbe ad saját cégének, annak, amely a magyar állami támogatásban részesült.

Élen a DAC

Szlovákiában két futballklub részesült eddig közel 6 milliárd forint (18,75 millió euró) magyar állami támogatásban, és egy további klub támogatása függőben van. „Igen, tegeződünk. 1990 óta ismerjük egymást, amikor mindketten liberális politikusokként kezdtük” – ezt Világi Oszkár, a dunaszerdahelyi FC DAC futballklub tulajdonosa mondta egy szeptemberi pódiumbeszélgetésen Orbán Viktorral való kapcsolatáról. A klubvezető a Slovnaft vezérigazgatója, a MOL igazgatóságának tagja, és több élelmiszeripari érdekeltsége is van.

Világi 2014-ben vette meg a dunaszerdahelyi DAC-ot. Az FC DAC azóta 2,4 milliárd forintnyi (7,5 millió euró) forráshoz jutott a magyar államtól. A csapat akadémiája időközben el is készült, az impozáns komplexum 18 hektáros területen terül el, tíz pályával rendelkezik, amiből kettő fűthető, főépületében orvosi szoba és fitneszterem is várja a labdarúgókat.

Komáromba 1,94 milliárd

A szlovák második ligában játszó komáromi focicsapatnak, a Komáromi FC-nek (KFC) is juttatott forrásokat a magyar állam. Hogy ez miért alakult így, arról Czíria Attila, aki a 2014-es önkormányzati választás idején az MKP és a Híd közös révkomáromi polgármesterjelöltje volt, így tájékoztatta az Átlátszót: „Amikor a miniszterelnök úr megkérdezte, hogyan tudna segíteni a magyar állam Komáromnak és a régiónak, arról beszéltem, hogy itt van a volt mezőgazdasági iskola, amelyet éppen akkor árult a megye, azt meg lehetne venni, és csinálni egy erős magyar mezőgazdasági szakközépiskolát, mert az nincs az országban és Komárom a mezőgazdasági régió közepén helyezkedik el. (…) Orbán Viktor felvetette, mi lenne, ha épülne egy új stadion. Azt feleltem, miért ne, ha az egyéb fejlesztések mellett erre is jut.”

A KFC azóta majdnem kétmilliárd forintnyi (6,25 millió euró) forráshoz jutott futballcélokra. Az erre vonatkozó dokumentumok szerint 1,8 milliárd forint (5,6 millió euró) állami támogatás a régi stadion felújítására megy, 140 millió forintot (440 ezer euró) pedig a Révkomáromi Sport Akadémia működési költségeire szánt a magyar állam.

Bár a komáromi stadion felújításáról szóló szerződést az EMMI és az MLSZ már 2017. decemberében megkötötte, eddig egy kapavágás sem történt. Úgy tudjuk azért, mert a pénzt a focicsapat kapta volna, a stadion viszont a város tulajdonában van. Hogy a felújítás mégse essen kútba, a klub egy éve benyújtott egy hosszú távú, 20 éves bérleti kérvényt a városi hivatalhoz, ahol hosszas huzavona után az idei év végén úgy döntöttek, bérbe adják az ingatlant a sportklubnak.

Rimaszombati huzavona

Szlovákiában még egy helyre jutott támogatás futballra: a Magyar Közlönyben 2017 nyarán jelent meg, hogy a diósgyőri DVTK 10 milliárd forintos csomagot kap, amiből 1,5 milliárd forintot (4,7 millió euró) egy felvidéki labdarúgó-akadémia létrehozására fordíthat.

A DVTK és Rimaszombat illetékesei először 2018 januárjában beszéltek nyíltan a tervezett együttműködésről, aminek keretén belül felújítanák a stadiont, és néhány új edzőpálya is épülne. A projekt ugyanakkor több okból is befulladni látszik: az akadémia körül helyi politikai játszmák alakultak ki, emiatt az azóta eltelt idő alatt a fő kérdésekben sem született megegyezés.
Bár a rimaszombati képviselők több szavazáson is az akadémia mellett tettek hitet, tényleges lépésekre még nem került sor, mert a polgármester folyamatosan kifogásokat fogalmaz meg. Az egyik ilyen probléma például az, hogy a városvezető átverésre gyanakszik, nem hiszi el, hogy az akadémiára szánt magyarországi pénz valóban létezik, de volt olyan nemzeti érzelmű szlovák képviselő is, aki az elmagyarosítástól rettegett.

 

A szlovákiai helyzetről részletesen munkatársunk, Bőd Titanilla cikkében olvashatnak:

Orbán Viktor milliárdokkal focizta be magát a Felvidékre

Átlátszó Erdély Kövess minket vagy írj nekünk! Európa Ligában szereplő csapatnak és harmadosztályú szlovák futballklubnak egyaránt finanszíroz akadémiát a magyar kormány. 2013 óta összesen mintegy 18 milliárd forintot (55 millió euró) utalt ki a magyar kormány határon túli fociakadémiák számára, így gombamód szaporodnak a focipályák és stadionok Erdélyben, Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken, valamint Horvátországban.

Vajdasági foci

A Vajdaságba eddig összesen 4,5 milliárd forint (14 millió euró) állami támogatás érkezett az MLSZ-en keresztül. A pénzt az FK TSC futballklub kapta. Szerbiában úgy tartják, hogy egyetlen ember van a Vajdaságban, akinek közvetlen elérése van a magyar miniszterelnökhöz, ez pedig a topolyai illetőségű milliárdos, Zsemberi János. Az üzletember a magyar kormány futball-programjának nagyhatalmú vajdasági rezidense, aki formálisan ugyan nem vesz részt a projekt irányításában, mégis a program megkerülhetetlen figurája: a klub fő támogatója, korábban az FK TSC elnöki tisztét is betöltötte, a tavaly azonban átadta helyét utódjának, ő maga pedig főszponzorként, illetve az épülő labdarúgó-akadémia koordinátoraként maradt a csapat mellett.

Topolyai áttörés

A topolyai futballklub korábban szerény keretek között, főként az önkormányzat és a főszponzor támogatásaiból élt. Évekig a harmadosztályban szerepelt, áttörést csak a közelmúltban ért el, miután a 2016/17-es szezon végén két ifjúsági klub elállt a feljebbjutástól, így a TSC két helyet ugorva bekerült az első ligába – a szerbiai rangsorban ez a másodosztály a Super Liga után.

Az FK TSC első MLSZ-támogatása 3 milliárd forintról (9,37 millió euró) szólt, a második 1,5 milliárd forintról (4,68 millió euró). Ezt az összesen 4,5 milliárd forintot a topolyai akadémia épületének felépítésére költhették el, valamint az azt körülölelő focipályákra, környékbeli focipályákra (Bajsán például), továbbá a helyi stadion újjáépítésére. A költségek között szerepel a fociakadémia fenntartása és működtetése is. A kollégiumot nemrégiben adta át Orbán Viktor, a stadionról egyelőre nincs hír: információink szerint nemrégiben elkezdték bontani a régi stadiont, az pedig a tervekből kiderül, hogy az új építmény 3500–4500 vendég befogadására lesz képes.

 

Szöveg: Oroszi Babett

Közreműködött: Sipos Zoltán (Erdély), Bőd Titanilla (Új Szó – Szlovákia), Gyurkovics Virág (Vajdaság).

A teljes cikket az atlatszo.hu honlapon olvashatja.

A cikk az IJ4EU támogatásával készült.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?