Vajda, a varázsló

s

„Nem vagyok varázsló” – mondta a türelmetlen Novak Đokovićnak Marián Vajda, amikor áprilisi visszatérte után egy hónappal a szerb teniszező a 22. volt a világranglistán. Aztán júliusban megnyerte Wimbledont, szeptemberben a US Opent, novemberben döntős volt a londoni ATP-világbajnokságon, s a hónap elején újra világelső lett. Két év múltán.

Parádés visszatérés. Ilyenre csak az orosz Marat Szafin volt képes 18 évvel ezelőtt. Marián Vajda tehát mégis varázsolt. Ezt el is ismerte 140 kollégája a világon, így Londonban meghatódva átvehette az Év Edzője címet. A felsoroltakon kívül védence ebben az idényben két Masters-tornát is nyert: Cincinnatit és Sanghajt. A pontot az i-re nem sikerült feltennie, mert a hatodik világbajnoki címet a fiatal német Sascha Zverev elorozta előle, de Đoković az idei wimbledoni torna óta csupán a harmadik vereségét szenvedte el.

Megállítani a zuhanást

A teniszrajongók nyilván emlékeznek, hogy Novak Đokovićot 2016 novemberének elején a brit Andy Murray megfosztotta trónjától. A szerb teniszező, aki 2014 júliusától állt a ranglista élén, tavaly májusban, a monte-carlói tornát követően megvált Vajdától – 11 évi együttműködést követően. A nagytakarítás nemcsak mesterét érintette, hanem a csapat több tagját, ezzel azt akarta elérni, hogy új elemeket vigyen a játékába. De pontosan az ellenkezője történt: a múlt évet a 12. helyen zárta. Sérülések kínozták, s a szabadesés folytatódott. Ennek az esztendőnek az elején nagyon rosszul állt a szénája. Indian Wellsben az első körben kikapott a 109. helyre rangsorolt japán Taro Danieltől, a rákövetkező Masters-tornán Miamiban sem ért tovább, a francia Benoît Paire búcsúztatta rögtön a nyitányon. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Érezte, hogy változtatnia kell, újra össze kell hoznia a róla gondoskodó egykori csapatot. Meg kell próbálnia visszatérni egykori önmagához.

Vajda, megválva Novaktól, hazajött Pozsonyba, nem keresett új védencet, pihenni akart. Közben ki-kijárt a pályára, kisebbik lánya edzéseit felügyelte, de az közben megsérült, s búcsút mondott a tenisznek. Az utolsó márciusi napon megcsörrent Vajda telefonja, a vonal másik végén azonnal felismerte volt tanítványa hangját. Tele volt kétségbeeséssel. Az edző nem utasította el, gondolkodási időt kért, de nem sokáig tartotta bizonytalanságban egykori védencét. Április elején igent mondott.

Újra fenn a csúcson

Az első hónapban nem ment, nem is mehetett minden úgy, mint a karikacsapás. „Sok-sok éve ismerem, de úgy éreztem, hogy újra a semmiből indulunk. Furcsa érzés volt.” Vajda türelemre intette Novakot, és az kénytelen volt megjuhászodni. A május már több jóval kecsegtetett, Rómában a legjobb négy közé jutott, ott nagy riválisától, Rafael Nadaltól kapott ki. A következő tornán, a nagy négyek közé sorolt Roland Garroson ugyan a júniusi negyeddöntőben legyőzte az olasz Marco Cecchinato, de aztán már elkezdődött a nagy menetelés.

Wimbledon főpróbáján, a londoni Queensben döntős, majd a tenisz Mekkájában, a szent füvön negyedszer emelte feje fölé a trófeát, miután a fináléban simán verte a dél-afrikai Kevin Andersont. Augusztusban Cincinnatiben már a földkerekség legjobbjának tartott 37 éves Roger Federer sem bírt vele, az esztendő utolsó Grand Slam-tornáján, New Yorkban az argentin Juan Martín del Potrót is térdre kényszeríti, Sanghajban pedig a horvát Borna Ćorićot. Wimbledon óta a világbajnok Zvereven kívül kétszer talált legyőzőre: a párizsi csarnokban az orosz Karen Hacsanovra a fináléban, Torontóban pedig a görög Sztéfanosz Cicipászra a nyolcaddöntőben. Summa summarum: idei mérlege 53 győzelem, 12 vereség, a nagy négyek tornáin 21–2.

Vajda receptje

„Novak számára a legnehezebb az egykori önmagával való szembesülés volt – kezdi Vajda arra a kérdésre, hogyan látott hozzá, mi volt a legfontosabb tennivaló ahhoz, hogy egykori tanítványa visszatérjen a csúcsra. – Ezeket a gondolatokat ki kellett vernem a fejéből. Novak már az első napon nekem szegezte azt a kérdést, hogy »Marián, mennyi időre van szükségem, hogy megint ott legyek, ahol egykor voltam?«.Visszakérdeztem: »Milyen választ vársz tőlem? Csak most jöttem vissza hozzád. Nem vagyok varázsló. Ez a munka egy folyamat.« Nem is gondoltam, hogy a továbbiakban ilyen gyorsan megy majd minden.”

A 31 éves, időközben kétszeres apa minden tornagyőzelmét követően elmondja, hogy mesterével nagyon közeli a kapcsolata: Vajda olyan, mint egy családtag, mintha a második apja volna. Élete eddigi legnehezebb időszakában szüksége volt valakire, aki mindenben megérti. Ez Vajda lett. „Elsősorban arra volt szükség, hogy megnyugodjon. Előtte tizenegy esztendőt töltöttünk együtt, s jól tudtam, hogy kell bánni vele. Jól működik köztünk a kémia, ez az edző-játékos kapcsolatban nagyon fontos – magyarázza. – Mondtam neki, hogy a megoldás benne van. »Bajnok vagy. Meg kell találnunk a mindennapok rutinját, s túléljük ezeket a nehéz időket.« Természetesen nem tett jót, hogy sokáig sérült volt, kilenc hónapig alig játszott. A kondíciója sem volt jó, végzett ugyan fitnesztréninget, de ez a mérkőzéseken nem volt elég. Eltelt egy idő, mire újra optimalizálódott az izomfelépítése. A kulcs azonban a fejében volt, mentálisan nem volt rendben. Nem szokott hozzá a vereségekhez, nem tudtam, meddig képes elviselni. Sürgősen szüksége volt győzelmekre.”

Újra hisz önmagában

Játéka sok mindenben kívánnivalót hagyott maga után. „Az adogatómozgás nem akart összeállni. Novak ugyanis újító, napról napra jobbat akar, ezért sokat változtatott a szerváján. Kemény munkába került, míg meggyőztem, hogy térjen vissza a régi jó szokásaihoz. A tenyerese egyre jobban tetszik, sokkal többször képes pontot szerezni vele. Ez megmutatkozott a US Openen.”

Đoković elég frusztrált volt azután, hogy a salakpályás Roland Garroson a negyeddöntőben kikapott az olasz Marco Cecchinatótól, s a fejébe vette, hogy kihagyja a füves idényt. Két nappal Párizs után aztán felhívta Vajdát, hogy mégis meggondolta magát. Megpróbálja. „Halle vagy a Queens jött számításba, az utóbbi mellett döntöttünk. Alig futott ki a fűre, elfelejtett mindent, ami előtte történt. Mintha megöntözték volna az élet vizével, újra jól érezte magát. Bár a döntőt elveszítette, újra megjött az önbizalma. Elhitte, hogy újra működik minden. S a wimbledoni elődöntőben Nadal ellen végleg visszatért az önbizalma. Ez a győzelem hitet adott neki. Elveszítette a vereségektől való félelmét.”

A nagy négyek a cél

Marián Vajda annak idején arra panaszkodott, hogy fárasztó a sok utazgatás szerte a világban. Meg a családdal is több időt szeretne tölteni. Ez most aligha fog menni. Nole húsz Grand Slam-győzelemre vágyik (eddig 14 van), közülük négyet jövőre szeretne nyerni, ami azt jelentené, hogy megszerzi a Grand Slamet, egy esztendőben győzni tud a nagy négyek mindegyikén. Ez nem akármi. „Idén nem várt ilyen jó eredményeket, talán ezért ment olyan simán. A kihagyás után lezserebb volt, kiéhezett a győzelemre. A 2019-es esztendő nehezebb lesz, igazolnia kell, hogy még mindig nagy bajnok. Keményen meg kell dolgoznia, de ez sem elég: egészség kell hozzá, és mindent a tenisznek kell szentelnie. Összhangban a családdal. S ez nem könnyű.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?