Sima komáromi vereség

komáromi röplabda

Rövid időn belül a harmadik vereségét szenvedte el a VK Spartak UJS Komárno férfi-röplabdacsapata az extraligában. A Duna-partiak a bajnokságban harmadik helyen tanyázó Svidník csapata ellen léptek pályára a 14. fordulóban a keletiek otthonában, és 3:1-re kikaptak. 
 

A svidníki meccsen a játszmák 20 perc alatti átlagos hossza arra utal, hogy a röplabda szépségéből a rajongók nem sokat láthattak, mert mindkét oldalon sok volt a ki nem kényszerített hiba, és sok, csupán két-három érintéses labdamenet volt a mérkőzésen. A két alapelemmel, az adogatással és az adogatásfogadással is gondok voltak mindkét oldalon, ami megakadályozta a hosszabb, látványos labdameneteket.

A hazaiak koncentráltan és taktikusan kezdték az első játszmát. Nem siettették a pontszerzést, s egy árnyalattal kevesebb hibával is játszottak, mint a vendégek. A szett közepéig nem keletkezett nagyobb pontkülönbség a két csapat körött. 14:14 után azonban a svidníkiek nagyobb sebességre kapcsoltak, és kis lépésekkel a játszma végéig növelték előnyüket, és az első szettlabdájukat értékesítve nyerték a szettet 25:20-ra – 1:0. A második játszmában a komáromiak kezdtek koncentráltabban, és 7:7-ig vezettek is. Az egyenlítés után azonban sokkal gyorsabban húztak el a hazaiak, mint az első játszmában. 8:7-es állás után percek alatt 14:9 és 19:14 lett, a pontkülönbség egyre nőtt, s csaknem osztálykülönbséggel nyerték a játszmát 25:17-re – 2:0.

A harmadik játszma már nem volt ilyen sima a hazaiaknak, mert a komáromiak kezdtek el pontosabban és hatékonyabban játszani. Főleg pontot érő támadásokkal és jó sáncolással végig tartották előnyüket a Duna-partiak, és a szettet első szettlabdájukkal nyerték 25:22-re – 2:1. A negyedik, utolsó játszma teljesen a hazaiaké volt. A komáromiak az előző játszma után érthetetlenül visszaestek, hibát hibára halmoztak, és a hazaiak pontjainak csaknem felét ők szerezték az ellenfélnek, ki nem kényszerített hibáikkal. A hazaiak osztálykülönbséggel 25:10-re nyerték a szettet, a mérkőzést pedig 3:1-re.

A svidníki meccsen a saját nevelésű játékosok csak akkor kaptak nagyobb számban teret mérkőzésen, amikor az utolsó, negyedik szettben már 18:8-ra vezettek a hazaiak, vagyis akkor, amikor a biztos vereség már valóság volt. Ez nem először történt így, a komáromi röplabdarajongók jelentős részének az véleménye, hogy azoknak a játékosoknak, akik kivívták a feljutást az extraligába, eddig még igazán alkalmuk sem volt kipróbálni magukat az élvonalban, amire kemény és szorgalmas munkával jogot szereztek az első ligában és a feljutási osztályozóban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?