Újra emelkedik a kőolaj ára

Kőolaj-finomító

Több mint 5%-kal emelkedett a kőolaj világpiaci ára a hétvégén, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) tagállamainak sikerült megállapodni a kitermelés korlátozásáról az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében.

Megállapodtak a kitermelés korlátozásáról a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai és szövetségeseik, élükön Oroszországgal. Az olajkartellt és az azon kívüli szövetségeseiket tömörítő OPEC+ csoport január 1-jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval fogja vissza kitermelését fél évig az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében – jelentette be Támir Abbász Gadbár iraki olajipari miniszter az egyeztetések lezárása után. A megállapodásban az OPEC tagállamai közül 10 ország, valamint további tíz nagy olajexportőr vesz részt. A piacok ugyan bizonyosra vették, hogy meg tudnak állapodni a kitermelés korlátozásáról, ám nem kis riadalmat váltottak ki azok a hírek, miszerint az olajkartellen belül sem sikerült dűlőre jutni Szaúd-Arábia és Irán vitája miatt. Irán azt akarta elérni, hogy ne kelljen kitermelését csökkenteni, amíg az amerikai szankciók érvényesek.

Az OPEC-tagállamok napi 800 ezer hordóval (1 hordó 159 liter), szövetségeseik pedig további 400 ezer hordóval csökkentik a kitermelést, a kiinduló bázis pedig az októberi szint lesz. Ezzel a globális kínálatot valamivel több mint 1 százalékkal mérséklik, ami a kőolaj világpiaci árának támogatását célozza. Október eleje óta nagyjából harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára, amit a globális kínálat gyors bővülése és a kereslet gyengülésének fenyegetése váltott ki. Míg október 3-án a legközelebbi határidős jegyzésekben a nyugat-európai Brent olajféleség 86,74 dolláron, a nyugat-texasi WTI pedig 76,90 dolláron, négyéves csúcson járt, addig pénteken napi maximumán a Brent csupán 63,52 dolláron, a WTI pedig 54,17 dolláron forgott. Viszont ez is 5%-os emelkedést jelent a múlt hét közepéhez viszonyítva.

Az OPEC+ csoport legközelebb áprilisban ül össze, hogy áttekintse a fejleményeket és döntsön a további lépésekről. Az OPEC és szövetségesei biztosítják a világ kőolajtermelésének nagyjából felét, és két éve köti össze őket partnerség. Először 2016 decemberében állapodtak meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében. Az egyezség hatályát tavaly májusban 2018 márciusáig, novemberben pedig 2018 végéig hosszabbították meg. Idén júniusban viszont az az egyezség született, hogy nagyjából napi egymillió hordóval, a globális kínálat 1 százalékának megfelelő mennyiséggel növelik kitermelésüket júliustól kezdve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?