A gépeket nem érdekli

robot

Az iskolában én még azt tanultam, hogy a műszaki fejlődés jó dolog, mert megkönnyíti az ember életét.

S hogy ez mennyire így van, magam is tapasztaltam, például amikor a kisbabáim pelenkáit kifőzte a mosógép, s nem kellett kézzel mosnom, mint egy generációval korábban az anyukámnak. A fejlődés azóta persze a pelenkaágazatot is elérte. Viszont az, hogy az egyszer használatos pelenkák lebomlási ideje állítólag minimum 40 év, egyben jelzi, hogy a fejlődésnek vannak hátulütői. Az egyik a környezetszennyezés, ami már a termékek gyártási folyamatával kezdődik, s aminek katasztrofális következményeit már most érezzük. A másik a munkaerőpiac átalakulása. Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mi lesz, ha a gépek kiszorítják az embereket, méghozzá olyan szinten, hogy már karbantartókra sem lesz szükség, mert a gépeket gépek fogják javítani. Mi lesz a kiszoruló emberekkel? A gépeket ez nem fogja érdekelni. 
Tényleg, mi lesz? A kérdésre most többféle válasz létezik, a kiindulópont azonban mindegyiknél az, hogy a robotok (akárcsak a mesterséges intelligencia) csak bizonyos fajta munkákat lesznek képesek helyettesíteni, de ezek között sok olyan van, amelyekről ma ezt el sem tudnánk képzelni. Ilyen például a könyvelés. Ugyanakkor sok olyan foglalkozás van/lesz, amely felértékelődik. Minél nagyobb tudást és szakértelmet, s egyben minél nagyobb kreativitást igénylő munkákról lesz szó, annál kisebb a valószínűsége, hogy az ezeket végző emberek kiszoruljanak a munkaerőpiacról. 
 

De itt valódi szakértelemről és valódi kreativitásról beszélünk, nem tudásfedezet nélküli diplomákról, amelyekből manapság rengeteg van minden olyan országban, ahol a felsőfokú oktatás fejkvóta alapján, vagyis üzleti szellemben működik. 

A világ tele van ellentmondással. A műszaki fejlődés léptéke szinte felfoghatatlan, viszont a történelem során még sosem fordult elő, hogy az emberiség ilyen keveset tudott volna a saját jövőjéről. A technika jövője bizonyos mértékig előrevetíthető, de vannak emberi tényezők, amelyek mindent megváltoztathatnak, így a jövő bizonytalan. 

Az iskoláknak a jövő számára kell oktatniuk, de hogyan tegyék, ha a jövő bizonytalan?

Akkor nem marad más hátra, mint a mindennemű jövő számára oktatni. Nem elfeledkezve arról, ami már most szinte kiböki a szemünket, hogy nem lehet mindent alárendelni a műszaki fejlődésnek. A technika, bármilyen fejlett, nem oldja meg a saját következményeit, főleg azok erkölcsi oldalát. Az erkölcsi kérdéseket az embernek kell megoldania. 

Ezért nem csak az a kérdés, hogy milyen világot hagyunk a gyermekeinkre. Ugyanolyan fontos, hogy milyen értékrenddel és erkölcsiséggel rendelkező gyermekeket hagyunk a világnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?